Pályázati felhívás a „Nők kékben” kampányban való részvételre

Családbarát fotókiállítás és vándorkiállítás

 

nokkekben_1b

Az AOSZ „Nők kékben” címmel programot indít, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásával a Családbarát Ország 2015 program keretében (CSP-CSBO-15-B-22808) 

A program célja, hogy „jó példák” bemutatásával erősítse az autizmussal érintett, nehezebb körülmények között élő családok, nők helyzetét, társadalmi elfogadottságát és aktív társadalmi szerepvállalását. A program során megvalósított fotókiállítás és abból készülő vándorkiállítás felhívja a figyelmet mindazokra az értékekre és erősségekre, melyekkel ezek a nők és családok hozzájárulnak az értékteremtéshez és a társadalmi sokszínűséghez!
Az Autizmus Világnapja alkalmából április 2-án megnyíló fotókiállítás és az abból készülő vándorkiállítás az AOSZ országos „Ragyogj kékben!” kampányának része, amely Budapesten, és vidéki helyszíneken kerül megrendezésre.
A „Nők kékben” program szakmai kivitelezője Komka Péter, az MTI fotóriportere, aki az autizmusban érintettek személyek fotózásában már nagy tapasztalattal rendelkezik, ismeri az autizmussal élő családok speciális helyzetét.

 

Keressük a “Nők kékben” arcait!

A “Nők kékben” FOTÓZÁSÁRA keressük azokat az autista gyermeket nevelő anyukákat, családokat, illetve autizmussal élő hölgyeket, akik a mellékelt FELHÍVÁSUNKBAN szereplő feltételeknek eleget tesznek és vállalják, hogy egy teljes napon át rendelkezésre állnak a róluk, családjukról, környezetükről, hivatásukról készülő fotók készítéséhez.
A fotóalanyok 2016. február 15-ig nyújthatják be bemutatkozó pályázatukat, majd egy szakmai munkacsoport dönti el, kik lehetnek majd a “Nők kékben” kiállítás arcai.

Felhívás Nők kékben fotóalanyoknak, mely innen tölthető le: http://aosz.hu/wp-content/uploads/2016/02/Felhívás-Nők-kékben-programban-fotóalanyoknak.pdf

1.sz. melléklet – nyilatkozat fotókhoz Nők kékben 2016 kampány word doc. és pdf

2.sz. melléklet – hozzájárulási szándéknyilatkozat word doc. és pdf

 

Keressük a “Nők kékben” kampány együttműködő tagszervezeteit!

Pályázati felhívás vándorkiállítás megszervezésére
Tagszervezeteink számára pályázat útján nyílik lehetőség arra, hogy a program keretében megvalósult kiállítást, vándorkiállítás formájában saját programtervükbe illesszék. A kiállítás szervezésével a szervezet felhívhatja saját környezetében is a figyelmet a programban megfogalmazott értékekre.

1. Nők kékben felhivás tagszervezetek pdf
2. Nők kékben – kiállítás forgatókönyv tervezet (minta) word doc. és pdf

 

A pályázat benyújtására elektronikus úton, a palyazat@esoember.hu címen van lehetőség.
Az esetlegesen felmerülő kérdésekre ugyanezen az e-mail címen kérhetnek választ az érdeklődők!
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás szintén ezen a címen illetve a következő telefonszámon kérhető: +36 20 401 5126.
Az AOSZ fenntartja a jogot, hogy a pályázattal kapcsolatosan hiánypótlásra szólítson fel.

Sikeres pályázást kívánunk!

          

„NŐK KÉKBEN” CSP-CSBO-15-B-22808 kódszámú pályázat, mely az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásával a Családbarát Ország 2015 program keretében valósul meg.

 

emmi_color-cmykCSINI_logo családbarát ország logo

 

 

 

 

 

 

NCTA_tamogato_es_lebonyolito_logosor