Október első hetéig merőben új műsor indul az autizmusról. Az AUTIFI Csoport innentől rendszeresen jelentkező podcastjában a mindennapokban felmerülő, sokakat érdeklő témákon keresztül szeretné az autizmust új nézőpontból megvilágítani. Nem csak arról beszélgetnek autista és neurotipikus vendégeikkel, hogy milyen ez az állapot, hanem adásonként eltérő kérdéskörökről gondolkodva több perspektívából mutatják meg ezt hasonlóságában is különböző, különbözőségében is hasonló világot.
Bemutatkozásukat alább olvashatják:
“Október elejétől új hang szól az autizmusról, hogy egy kicsit megint többen, egy kicsit megint többet tudhassanak rólunk. A hónapban első adásával elrajtol az AUTIFI csoport azonos nevű podcast-je.
Tekintve, hogy sem mi, sem az említett műsor még nem tekinthet vissza nagy múltra, így szeretném röviden bemutatni magunkat. Csoportunk az idei évben alakult az autizmus társadalmi reprezentációjában és érdekvédelmében már más szervezeteknél évek óta dolgozókból és a területre most érkező munkatársakból, autistákból és neurotipikus, azaz nem autista személyekből vegyesen. Célunk, hogy az autizmust és az autizmussal élőket, életüket ne a sablonok szerint mutassuk be, segítve ezzel egy racionálisabb kép kialakulását a társadalomban. Választott műsorformánk a podcast, ami tulajdonképpen egy előre rögzített adású, online elérhető rádiót jelent.
Megszületésünkhöz az vezetett, hogy úgy éreztük, bár ma már sok olyan internetes felület van, amelyeken keresztül az autizmus kellő figyelmet kap, a paletta mégsem teljes. Ez az állapot megérdemli, hogy egy egészen más megközelítésből is alaposabban megismerhessük. Abból a szemszögből, ahogy a mindennapokban is sokszor látjuk. Beszéljünk azokról a dolgokról, amik sok embert érdekelnek és érintenek – mint azt tesszük nap, mint nap – hiszen ezek által láthatjuk majd igazán, mit is jelent a más nézőpont, gondolkodás. Ezeken keresztül ütközik ki az, hogy sokszor az autizmus spektrumon élők különbözőségükben is hasonlóak, vagy hasonlóságukban is különbözőek a társadalom többségét adó, neurotipikus embertársaikhoz képest. Mert ez a hasonlóság és különbözőség az a kis kapocs, amelyet sokszor csak fájdalmasan nehezen veszünk észre, pedig annyi mindent össze tud kapcsolni, kontextusába tud helyezni.
Ezért az általunk készítendő műsorokban két állandó házigazda (Egle Botond továbbá Nagy Ágoston) és két meghívott, adásonként változó vendégük (az egyik műsorvezető és az egyik vendég minden esetben autista lesz) beszélget egy-egy olyan témakörről, amely általánosságban sokakat érdekelhet vagy érinthet. A beszélgetések e körül az adásonként változó, adott téma körül folynak majd, és reményeink nemcsak érdekesek lesznek, de sokaknak segítenek majd meglátni, felismerni azokat a bizonyos kis kapcsokat!
Tervünket az Európai Szolidaritási Testület is támogatja, így kellő forrásokat nyertünk ahhoz, hogy jó technikai felszereltséget és az adási időszakot megelőző workshopok keretében, a szükséges szakterületeken – stúdiótechnika, hangvágás, műsorvezetés – dolgozó, elismert szakemberektől a podcast készítéséhez és a műsor vezetéséhez megfelelő képzést biztosíthassunk a csoport tagjainak, mely nagyban támogatja egyéni fejlődésüket is.
Lehet tehát a hangszórókat, fülhallgatókat készíteni, októberben érkezik az AUTIFI!”