Az autista tanulók aránya a közoktatásban számottevő mértékben emelkedik, a KIR STAT adatbázis adatai alapján négyévente megduplázódik a számuk. A többségi iskolákban ez jelentős mértékű kihívás elé állítja az oktatás valamennyi szereplőjét.
Az autista tanulók és közösségük támogatása ezért egyre több érdekvédelmi feladatot is hordoz. Az Autisták Országos Szövetsége ezért a jövőbe tekintő, partnerségre épülő együttműködéseken keresztül igyekszik elősegíteni az autizmus tudás bővítését, a teljes oktatási rendszer pozitív irányba mozdulását az autizmus ellátás tekintetében. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral hosszú évek óta szoros együttműködésben, stratégiai partnerségben dolgozunk. Számos alkalommal jártuk már körbe azt a kérdést, hogyan lehetne a leghatékonyabban segíteni az oktatási intézmények munkáját.
Ezért márciusban találkozót kértünk dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól, hogy egy személyes találkozó keretében megvitathassuk, hogyan lehetne a rendelkezésünkre álló erőforrásokkal a legeredményesebben feloldani az autizmus körüli nehézségeket.
A megbeszélés még várat magára, így újabb levélben sürgettük meg a személyes találkozót, amire a következő hónapban kerülhet sor.