Minicsődület maximeglepetéssel!

Az Autista Gyermekekért Egyesület december 9-én, szerdán délután 5 órakor villámcsődületet tartott a kecskeméti, Malom-beli Libri Könyváruházban, melyre a kecskeméti Autizmus Centrum mind a 16 csoportjának vezetőjét meghívták.
Régi vágyuk teljesült az autisták fejlesztését az eddigi hazai szakirodalomban talán legteljesebb módon segítő Ö.T.V.E.N. (Önismeret, Társas Viselkedés és Egészségnevelés) című kiadvány megjelenésével. A 664 színes, kivehető A/4-es oldalt tartalmazó gyűrűs könyv – példányonként 22 ezer forintos ára miatt – eddig Kecskeméten nem juthatott el mindenkihez, aki  azt haszonnal forgathatta volna. Az Autista Gyermekekért Egyesület Mikulása ezt a hiányt kívánta pótolni azzal, hogy a kecskeméti Autizmus Centrum mind a 16 csoportját meglepte egy-egy Ö.T.V.E.N.-nel. A könyv tartalmára kíváncsi szülők – és más érdeklődők – is belelapozhatnak a vaskos kiadványba az Autista Gyermekekért Egyesület információs irodájában, ahol – önkéntes szülők közreműködésével – januártól rendszeres nyitva tartással állnak a hozzájuk fordulók szolgálatára.

A Kecskeméti Televízió tudósítása a könyvátadásról ITT látható.