Megkezdődött a Kék Mozi programsorozat Szombathelyen

Február 1-jén útnak indult a Kék Mozi programsorozat, amely a PontMás Vas Megyei Autista Gyermekekért Alapítvány és az Agora Savaria Filmszínház együttműködésének köszönhető.

A filmvetítések az április 2-ai Autizmus Világnapot kísérő rendezvények. Első alkalommal a Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola osztálya nézhette meg a Különleges életek című filmet. A film vetítését követően Kovács Dóra gyógypedagógussal és Rumi Edina szülővel, munkatársunkkal beszélgettek a filmről, autizmusról. A fiatalok érdeklődőek és nyitottak voltak az elhangzottakra, jónéhány kérdést is feltettek a témával kapcsolatban.

Az alapítvány célja, hogy a fiatalok tájékozódjanak az autizmusról és hogy a mindennapokban elfogadóbbak tudjanak lenni a környezetükben élő autizmusban érintett társaikkal szemben.

Az eseményről a Szombathelyi Televízió is tudósított, amelyet ITT lehet megtekinteni. (Forrás: SZTV youtube csatornája)