Meghívást kaptunk az ENSZ menekültügyi intézményének fórumára

Az Egyesült Nemzetek Szervezete menekültügyi intézménye (UNHCR) 2023. június 2-án rendezte meg a fogyatékossági integrációról szóló Menekültügyi Koordinációs Fórumot (RCF), amelyre az AOSZ is meghívást kapott. A fórumon közel 70 olyan szervezet vett részt, amely a Magyarországra érkező ukrán embereket segíti, témája pedig a fogyatékossággal élő emberek szolgáltatásokhoz való hozzáférése volt.
Az ülés első felében a magyarországi helyi viszonyokról, a fogyatékossággal élő emberek inkúziójáról esett szó. Az érintett kormányzati szervekkel és a fogyatékos embereket képviselő szervezetekkel közösen azonosították és megvitatták a Menekültügyi Válaszprogramban biztosított hozzáférhetőség akadályait és a fogyatékossággal élők befogadásának fokozására irányuló megvalósítható ajánlásokat. Utána a fogyatékosságügyi szervezetek kaptak lehetőséget arra, hogy bemutassák a fogyatékos személyek szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőségét segítő munkájukat.

Az AOSZ ukrán menekülteknek nyújtott szolgáltatásait, speciális szükségleteikre adott segítségét Heim-Horhi Anett szakmai vezető ismertette.

A program végén az elhangzottak alapján véleményezték az Ajánlások és tanulságok a Menekültügyi Gyorsválaszba illeszthető inklúzióról dokumentumot. A szervezők hangsúlyozták az érdekvédelmi szervezetekkel való szoros együttműködés szükségességét.