A maszkhasználatra jelenleg érvényes szabályokat a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről jogszabály tartalmazza. Ezen belül az iskolai maszkhasználatra az 1/A §. vonatkozik, mely szerint az oktatást-nevelést nyújtó intézmények vezetőjének hatásköre, hogy az adott intézményben további részletes szabályokat állapítson meg a maszkhasználatra vonatkozóan:
„A bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató, a köznevelési intézmény, illetve a szakképző intézmény vezetője, valamint a felsőoktatási intézmény rektora határozza meg a vezetése alatt álló intézmény területén a maszkviselés szabályait, azzal, hogy a maszkot bárki jogosult használni, és a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg.”
Ennek a jogszabályhelynek az alkalmazásához dr. Maruzsa Zoltán államtitkár részletes tájékoztatást írt az intézményvezetőknek 2021. december 3-n. A tájékoztatás egyértelműen megfogalmazza, hogy az autizmussal élő tanulók – hasonlóan a korábbi szabályozáshoz – nem kötelezhetők a maszkviselésre.
Az egészség megóvása érdekében természetesen továbbra is javasolt a maszkhasználat azoknak az autizmussal élő tanulóknak, akik meg tudják tenni.