A mai napon Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott az autista emberekért végzett szakmai és érdekvédelmi munkájáért elnökünk, Kővári Edit.
Edit 2013 óta vezeti a Szövetséget és képviseli minden fórumon az autizmussal élő sorstársainkat és családjaikat. Munkájának köszönhetően az elmúlt években a Szövetségben olyan szervezeti változások mentek végbe, amelyek célja, hogy a jövőben az érdekvédelmi munka eredményesebbé váljon.
Elnöksége során az AOSZ közreműködésével számos olyan kezdeményezés is teret nyert, amely a jövőben érdemi segítséget jelenthet az autizmussal élő emberek és családjaik számára.
Emellett ez a kitüntetés elismerést jelent minden olyan tagszervezetünk, munkatársunk és szakértő partnerünk számára is, akik Edit munkáját támogatták az elmúlt években.
Az AOSZ elnöksége üdvözli, hogy egyre hangsúlyosabban jelenik meg a közéletben az autizmus kérdésköre, bízunk abban, hogy az AOSZ a jövőben még sikeresebben képviselheti az érintettek és családjaik érdekeit.
Edit kitüntetéséhez gratulálunk, szakmai munkájához további sok sikert kívánunk!
az Autisták Országos Szövetségének elnöksége