Véget értek az AOSZ és az EMMI között folytatott szakmai egyeztetések a GYOD esetében alkalmazott szabályokkal kapcsolatban. Ennek eredményeként megszületett az a módosítási javaslatcsomag, amely jobban megjeleníti majd az autizmus szempontokat a GYOD megállapításakor alkalmazott szempontrendszerben. A módosítási javaslatokat jelenleg kormányzati szinten vizsgálják, az ügyben várhatóan még tavasszal döntés születik.
A GYOD bevezetésével kapcsolatos véleményeket, észrevételeket az AOSZ februárban egy online kérdőív létrehozásával mérte fel, amelynek során több mint 500 autizmusban érintett, gyermekét otthonában gondozó szülő mondta el a véleményét. A minisztériumi tárgyalásokon az online felmérés során beérkezett javaslatokat Kővári Edit, az AOSZ elnöke, Lénárd Péter kommunikációs és stratégiai vezető, valamint dr. Kálozi Mirjam, a Jogsegélyszolgálat vezetője képviselte. Emellett az AOSZ az Autizmus Alapítvány szakértőinek bevonásával 3 alkalommal egyeztetett az EMMI különböző szakterületeivel arról, hogy lehetne jobban megjeleníteni az autizmus szempontokat a hatályos jogszabályban.
Reményeink szerint legkésőbb június hónap elején már konkrét eredményekről tudunk beszámolni. A várható változások megtörténtéig is szeretnénk felhívni az érintett családok figyelmét, hogy írják meg nekünk a vizsgálat/felülvizsgálat során szerzett tapasztalataikat a lobby@esoember.hu címre.
Az egyeztetési folyamat során az AOSZ kezdeményezte, hogy az EMMI közreműködésével készüljön részletes és közérthető nyelvezetű információs anyag, ami segíthet jelenthet az autizmusban érintett családok számára a tájékozódásban: ez www.aosz.hu/gyod címre kattintva érhető el.