Az AOSZ kezdeményezésére a közelmúltban más fogyatékosságügyi szervezetek közreműködésével szakmai párbeszéd indult meg az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársaival. Az egyeztetés célja, hogy a rendvédelmi dolgozók munkájuk során felkészültebbek lehessenek a fogyatékossággal együtt járó speciális élethelyzetekre.
A Szövetség elkötelezett abban, hogy az autizmussal érintett közösség érdekeit képviselje a tárgyalások során, ezért októberben rendvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos szülői felmérés indult a tapasztalatok megismerése céljából.
Az érintett szülőket többek között a közlekedéssel, bűnmegelőzéssel egy online kérdőíven kérdezte meg az AOSZ. Ennek során számos értékes vélemény és észrevétel érkezett be, amelyet a Szövetség az Országos Rendőr-főkapitánysággal folytatott egyeztetések során képvisel majd.
A beérkezett vélemények alapján Szövetségünk fontosnak tartja a rendvédelmi dolgozók autizmussal kapcsolatos szakmai ismereteinek bővítését, valamint azt is, hogy amennyiben egy autista személyt érint valamilyen eljárás, annak során rendőrség számára megfelelő szakmai tudással szakértők is elérhetőek legyenek.
Kiemelt fontossággal bír emellett, hogy vészhelyzet esetén egy autista személy is tudjon bejelentést tenni a 112-es segélyhívószámon, ennek érdekében az együttműködésbe a DATA projekt szakértőit is be kell vonni.