Az Autisták Országos Szövetsége animátor hálózatának célja, hogy az autista emberek közvetlen közelében, oktatási – nevelési környezetben az iskolákban és óvodákban – képzett animátorok segítségével, szemléletformáló osztályfőnöki órák keretében segítsék az autista emberek integrációját, befogadását.
Az AOSZ tavaly decemberi animátor képzését 14 fő végezte el, melyek közül hárman már eleve több éves tapasztalattal indultak el.
Az Autizmus Alapítvány bevonásával képzett animátorok idén a rendhagyó osztályfőnöki órákon vidéken (Szegeden, Debrecenben, Gyöngyösön, Cegléden, Hajdúböszörményben, Dudaron és Ajkán) és Budapesten egyaránt, heti 3-4 alkalommal tartottak szemléletformáló előadásokat, összesen mintegy 600 – főként felső tagozatos – általános iskolai tanuló részére.
Az animátor hálózat tagjainak az Autisták Országos Szövetsége rendszeres szupervíziót tart, ennek követező időpontja május 28-a lesz. A szupervíziók alkalmával a fokozott pszichikai terhelésnek kitett animátorok feltárhatják az előadások alkalmával tapasztalt esetek nehézségeit és személyes benyomásaikat oszthatják meg, képzett pszichológusok mentorálásával.
Különleges lehetőségnek számít az, hogy az idei Európa Nap keretében, május 7-én kifejezett autizmus témakörrel bővül a program, amelyen a szemléletformáló programokat és előadásokat szintén az AOSZ animátorai fogják tartani.
Az Autisták Országos Szövetségének animátor hálózata olyan lehetőség, melyet oktatási-nevelési intézmények vehetnek igénybe. Igényüket jelezhetik az animator@esoember.hu e-mailcímen.
Aktív animátoraink névsora EZEN a linken keresztül érhető el, a névsort folyamatosan bővítjük.