Blaskó Bence a Budai Rajziskola növendéke, ahol fontosnak tartják, hogy a hozzájuk érkező fiatalok egyedi tulajdonságai, tehetségjegyei a művészeti foglalkozásokon keresztül minél inkább kibontakozzanak. A mostani kiállítás nem a megszokott iskolai tevékenységük bemutatója, hanem egy olyan fiatalember kiállítása, aki a világot kicsit másképp érzékeli, és másképp, más hangsúlyokkal is közvetíti számunkra. A LEHETSÉGES VALÓSÁG kiállítás címmel azt szeretnék sugallni, hogy a Bence által érzékelt világ a valóságnak egy lehetséges, egyenrangú vetülete. Nekünk, kívülállóknak pedig meg kell ragadni a lehetőségeket, hogy ezeket az érzékelési tartományokat közvetítsük vagy igyekezzünk befogadni.
A kiállítás megnyitójának időpontja: 2016. május 11. (szerda) 17 óra
Helyszíne: Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal Folyosó Galéria (Budapest, XII. kerület, Böszörményi út 23-25.)
A megnyitó vendégeit Fonti Krisztina alpolgármester köszönti.
A kiállítást megnyitja Lázár Zsuzsa, a Budai Rajziskola igazgatója és Lelkes A. Gergely festőművész tanár.
Közreműködik Blaskó Péter színművész, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Jászai Mari –díjas, Érdemes Művész és Dóczy Gabriella hárfaművész.
(A Folyosó Galéria kiállításán Bence tanárai is jelen lesznek: Lelkes A. Gergely, Füzes Gergely, Breznay András festőművészek, Egri Zoltán ötvös)
A kiállítás megtekinthető 2016. július 10-ig a hivatal nyitvatartási idejében.
Az alábbi linken olvasható cikk Blaskó Bence az autizmus világnapján, Székesfehérváron nyílt kiállításáról szól. A cikkbe illesztett videón láthatjuk Bencét élőben is, a beillesztett lapozható képsor pedig megmutatja a kiállított képeket.