A Miniszterelnökség a Hivatalos Értesítőben közzétette a 2017. évi fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjára vonatkozó őszi pályázati felhívását.
Az ebben meghatározottak szerint az őszi programszakaszhoz kapcsolódó pályázati időszak:
2017. augusztus 21. – 2017. szeptember 05.
A Program célja a közigazgatás iránt érdeklődő fogyatékos felsőoktatási hallgatók számára a széleskörű társadalmi integráció elősegítése azáltal, hogy speciális igényeikre való körültekintéssel szabályozott és kiszámítható keretek között, mentorok személyes támogatása mellett munkatapasztalatot szerezhessenek. Így az ösztöndíjasok tanulmányaik elvégzése után növelve a foglalkoztatási esélyeiket releváns szakmai tapasztalattal léphetnek ki a munkaerőpiacra.
Az ösztöndíjprogramhoz kapcsolódó kiválasztási eljárásra várhatóan 2017. szeptember 6. és 2017. szeptember 8. között kerül sor Budapesten.
A sikeresen pályázók az ösztöndíjprogram alatti szakmai gyakorlatukat valamely minisztériumnál, szintén budapesti helyszíneken végezhetik.
A jelentkezés során vegyék figyelembe, hogy a kiválasztási eljáráson kizárólag a fentiekben meghatározott időszakban van lehetőség részt venni!
Pályázati feltételek
- magyar állampolgárság;
- felsőfokú tanulmányaival összefüggésben legalább 4 lezárt félév;
- aktív hallgatói jogviszony egy felsőoktatási intézménnyel;
- a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 63. §-ában meghatározott szakvélemény a fogyatékosság igazolásáról.
A részvétellel kapcsolatos további feltételek a http://fko.kormany.hu/jelentkezes-a-programba weboldalon megtalálhatók, a jelentkezés előtt kérjük figyelmesen olvassák el a részletes pályázati felhívást is, ami IDE kattintva olvasható és letölthető pdf formátumban.
A programra jelentkezni, a meghatározott jelentkezési időszakokban regisztrációt követően a http://osztondijjelentkezes.kormany.hu oldalon lehet.
Az ösztöndíjprogramról bővebb információkat a Fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjának weboldalán találnak.