Az Autisták Országos Szövetsége a Családbarát Ország 2015 program keretében „Nők kékben” címmel indított országos kampányt. Programunk célja, hogy „jó példák” bemutatásával erősítse az autizmussal érintett, nehezebb körülmények között élő családok, nők helyzetét, társadalmi elfogadottságát és aktív társadalmi szerepvállalását.
Társadalmi szemléletformáló programunk célja, hogy az autizmussal élő gyermekeket nevelő nők, családok helyzete láthatóvá, elismertté váljon Magyarországon, valamint hogy felhívjuk a figyelmet mindazokra az é
rtékekre és erősségekre, melyekkel ezek a nők és családok hozzájárulnak az értékteremtéshez és a társadalmi sokszínűséghez.
Tagszervezeteink számára pályázat útján nyílt lehetőség arra, hogy a program keretében megvalósult kiállítást, vándorkiállítás formájában saját programtervükbe illesszék. A kiállítás szervezésével a szervezet felhívhatja saját környezetében is a figyelmet a programban megfogalmazott értékekre.
A vándorkiállítás következő helyszíne a Baranya megyében található Kozármisleny városa lesz.
A megnyitó helyszíne: Kozármislenyi Művelődési Ház (7761, Kozármisleny, Pécsi u. 1.)
Időpontja: 2016. augusztus 26., péntek, 16.30 óra.
A megnyitón köszöntőt mond Kővári Edit, az AOSZ elnöke, valamint Lekszné Tóth Julianna szülő.
A vándorkiállítás fővédnöke Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár (EMMI).
A kiállítás a megnyitót követően szeptember 9-ig lesz megtekinthető,
A kiállításról bővebb információk olvashatóak alábbi weboldalunkon: http://aosz.hu/nok-kekben-vandor-fotokiallitas/