Készülődés a 2022-es Autizmus Világnapra

Idén is kék színben fog ragyogni április 2-án este a budapesti Gellért-hegyi Szabadság-szobor, de kék fénydíszítést kap majd az Autizmus Világnapja alkalmából Kecskeméten a Tudomány és Művészetek Háza, Kalocsán az Érsekkert víztornya és a szökőkút, kékben ragyog majd a tatabányai Turul szobor és a tatai vár, valamint számos település egy-egy közintézménye.

Az Autisták Országos Szövetségének majd minden tagszervezete készül idén is – kis településektől a nagyvárosokig – különböző világnapi programokkal. Természetesen minden ilyen figyelemfelkeltő szimpátia megmozduláson kérik, hogy a résztvevők öltözzenek kékbe. 

A legnépszerűbb alapprogram 2022-ben is, a minden évben sok ezer embert megmozgató, séta és futás. Budapesten például az ország minden tájáról várnak résztvevőket a Magyar Tudományos Akadémia elől induló sétára.  A legtöbb helyszín él ilyenkor a lehetőséggel, hogy ismeretterjesztő előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket, kiállításokat, filmbemutatókat, fórumokat, szülői klubfoglalkozásokat kapcsoljanak az eseményekhez. De színes az egyéb kísérő programok palettája is. 

Szekszárdon például közös éneklés és tánc lesz, Sopronban filmbemutató, Mezőberényben fényshow, Győrben az autizmus világnapi séta után örömtáncot kínálnak, Siófokon fáklyás séta lesz az Áron kerthez, Tapolca és Veszprém egy-egy cukrászdájában pedig kék sütiket lehet majd vásárolni. Miskolcon önkéntes munkát szerveznek az Autista Alapítvány terápiás kertjében, Kecskeméten a repülőbázis katonái is részt vesznek a világnapi futáson. Pécsen pedig az egyetem sportirodája szervez jótékonysági futást, melynek kedvezményezettje most a Pécsi Autizmus Alapítvány lesz. Szintén Pécsen a „Fuss kékben és lásd a világot autista szemmel!” megmozdulás mellett, óvodai szemléletformáló programot kínál idén a “Lásd a világot autista szemmel” Egyesület. Várpalotán az evangélikus gyülekezeti házban istentisztelet lesz az autizmussal élőkért, Kalocsa és Kecskemét rajzkiállítással gazdagítja a kínálatot. Kalocsán az üzletek kirakatában láthatják a rajzokat a sétálók.

Tatabányán, Várpalotán, Sopronban, Kalocsán és Tatán, több napos programsorozatot fűztek fel az Autizmus Világnapjához. A rendezvényeken ezúttal is sok önkormányzat elöljárói vállaltak fővédnökséget, illetve köszöntő beszédet. 

A Világnaphoz társított kék szín nem csak a díszkivilágításokban és a ruházatokban jelenik meg. Önkéntesek öltöztetik kékbe Cegléd főterét, a kalocsai oktatási intézmények főbejáratát kék dekoráció díszíti majd, és szerepet kapnak a kék szélforgók, zászlócskák, karszalagok, papírvirágok és masnik minden világnapi helyszín eseményein.A rendezvényekről részletesebb információkat az AOSZ világnapi aloldalán találtok.