Javulhat az autizmussal élők helyzete a közösségi közlekedésben!

 

Az Európai Mobilitási Hét megnyitó rendezvényén ünnepélyes keretek között határozatlan idejű szakmai együttműködési megállapodást írt alá a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) és a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zárkörűen Működő Részvénytársaság. A megállapodás tartalma a FESZT tagszervezetei, így az AOSZ aktív részvételével került véglegesítésre.

A megnyitó a BKK központjában a FESZT által tömörített szervezetek képviselőinek részvételével. Budapest város képviseletében dr. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes, illetve a BKK vezérigazgatója, Dr. Dabóczi Kálmán vett részt, az AOSZ-t Szalkai Dániel alelnök képviselte.
A megnyitón bemutatásra kerültek a kampány eszközei; plakátkampány, infokommunikációs akadálymentesítés, a vakok és gyengénlátóknak készült technikai jelzőeszköz, érzékenyítő és szakmai tréningek. A BKK a fejlesztéseket egy kisfilmen keresztül mutatta be az összegyűlteknek.

Az együttműködési megállapodás az alábbi területeken hozhat előrelépést az autizmussal élő társaink közösségi közlekedése mindennapjaiban:

A szakmai együttműködés területei a FESZT tagszervezetei és a BKK között:

• A döntés-előkészítés során készült vizsgálatok, hatástanulmányok, tervek előzetes megismerése, szakmai véleményezés, rendszerese egyeztetések, konzultációk.
• A 2015-ös Európai Mobilitási Héten (EMH) érzékenyítési és figyelemfelhívó akcióban való részvétel, az Autómentes Hétvégén kitelepülési lehetőség, a kampány nyomtatott és online anyagainak közös szakmai alapon történő elkészítése.
• a BKK érzékenyítési tréninget szervez a jegyellenőr és az ügyfélszolgálatokon dolgozók munkatársak számára. A kidolgozásban és lebonyolításban a FESZT szakmai támogatást nyújt.
• Ügyfél-elégedettség kutatás – felmérés a fogyatékossággal élők utazási szokásairól, közösségi közlekedéssel kapcsolatos attitűdjeiről. A kérdőívek kidolgozásában, a célcsoport elérésében a FESZT segítséget nyújt. Az eredményeket a BKK megosztja a FESZT-tel, melyek alapján ajánlásokat tesznek.
• A BKK figyelembe veszi a lehetőségekhez mérten az egyetemes tervezés elveit a járműbeszerzésekkor, a közterületek, utak felújításakor, megállók felújításakor.
• A szakmai együttműködés keretein belül minden akadálymentességgel összefüggő kérdésben egyeztetnek, együttműködnek a fogyatékos emberek közlekedését elősegítő projektek kivitelezésében.
• Évente egy alkalommal, összevont munkacsoportülésen értékelik, és meghatározzák a szakmai együttműködés esetleges újabb irányait, és az együttműködésből fakadó további feladatokat.

A BKK Európai Mobilitási Hét programjának utolsó napján az AOSZ animátorai érzékenyítő sátorban segítették az érdeklődőket az autizmus spektrumzavar megértésében és elfogadásában.
__________________________________________________________________________________
Az Európai Mobilitási Hét a fenntartható városi közlekedéssel kapcsolatos éves kampány, mely minden év szeptember 16. és 22. között kerül megrendezésre. Célja, hogy arra ösztönözze az európai helyi hatóságokat, hogy vezessék be és támogassák a fenntartható közlekedési intézkedéseket, és felszólítsa az embereket arra, hogy próbálják ki a gépkocsival történő közlekedés alternatíváit.
A kampányról bővebben ITT, a programokról pedig az alábbi weboldalon lehet olvasni. 

kép 1  a plakát letölthető formátumban 

 

kép 2 a plakát letölthető formátumban 

 

kép 3 a plakát letölthető formátumban 

 

kép 4 a plakát letölthető formátumban 

 

A megnyitón készült képek megtekinthetőek itt:
Az érzékenyítő nap képei megtekinthetőek itt: