Ismét lehet jelentkezni a Salva Vita Alapítvány Neked MUNKA, nekem ÁLOM! programjára Budapesten, mely az elmúlt két évben nagy sikereket ért el.
A program célja nem a munkaközvetítés, hanem a tapasztalatszerzés, a személyes találkozás, egymás megismerése. Olyan személyes találkozások, beszélgetések létrejöttében bízunk, melyek segítik a fogyatékosságot övező félelmek, előítéletek lebontását, és kiinduló pontul szolgálhatnak a valós foglalkoztatás és befogadás felé.
A „Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” program médianyilvánosság mellett zajlik. Az eseményről fotókat készítenek, mely a program saját honlapján, facebook oldalán és a médiában is megjelenik. A nap sajtótájékoztatóval indul, ahol a résztvevők megjelenésére is számítanak. A médiakampány révén üzenni szeretnének a szélesebb társadalom felé: a fogyatékos ember társadalmi el/befogadását kívánják előmozdítani.
A programra bármely fogyatékossággal rendelkező, akár álláskereső, akár dolgozó fogyatékos ember is jelentkezhet. Amennyiben van a látókörében olyan fogyatékkal élő ember, aki szívesen csatlakozna egy ilyen programhoz, segítse az ő jelentkezését.
Jelentkezni a www. nekedmunka.hu honlapon a JELENTKEZÉS menüpont alatt lehet pár egyszerű kérdés megválaszolásával és az on-line jelentkezési lap elküldésével.
Jelentkezési határidő: 2017. február 5.
További információt az alábbi elérhetőségeken kaphat:
Biró Veronika
biro.veronika@salvavita.hu
Tel: +36-1-323-1256
Mobil: +36-70-398-5042