Az Autisták Országos Szövetsége szeretné kifejezni őszinte tiszteletét, és szívből jövő gratulációját Nádudvari Péter zenetanárnak, aki az elmúlt hétvégén 226 kilométert teljesített egy triatlon versenyen abból a célból, hogy adományokat gyűjtsön a gyöngyösi Autista Segítő Központ zenetagozatos növendékeinek. A kezdeményezésről korábban mi is beszámoltunk.
A Balatonman kenesei versenyét a hétvégén tartották. A kihívás nehézségéről sokat elárul az a beszédes adat, mely szerint még a győztesnek is szűk tíz(!!) órára volt szüksége, hogy teljesíthesse a távot. Péter több, mint tizenhárom órán keresztül futott, úszott és kerékpározott a szakadó esőben a nemes cél érdekében – még így is jóval a meghatározott szintidőn belül sikerült teljesítenie a távot! A verseny hivatalos eredménylistáját ide kattintva olvashatják.
A kezdeményezés hivatalos Facebook-oldala szerint minden megtett köre után a hangosbemondó jelezte az összegyűlteknek, ez a fiatalember az autizmussal élők megsegítéséért teljesíti az úgynevezett “vasember”-távot. A beszámolók szerint hősünket kitörő ováció fogadta minden egyes alkalommal, mikor ezen a ponton elhaladt.
Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy Péter egyedül volt. Segítői folyamatosan ott voltak az aszfalt szélén. Etetésekkel, itatásokkal, kenegetésekkel, gyorsmasszázsokkal és persze folyamatos, szűnni nem akaró szurkolással segítették az ASK munkatársát, melyről a saját Facebook profilján is beszámolt.
Az adakozás azonban itt nem áll meg. Megtudtuk, hogy az összegyűlt összeg már alulról súrolja a háromszáz-ezer forintos határt. Aki úgy gondolja, továbbra is adakozhat az Autista Segítő Központnak, ezzel támogatva a gyöngyösi autizmussal élőket abban, hogy ők is megkaphassák azokat a kiváltságokat, melyekkel az ép gyerekek többsége alanyi jogon részesül iskolai évei folyamán.