A Vesszőfutásom a pedagógiáért című könyv megrázó élmény. Nemcsak annak, aki közelről ismeri Zsolnait, hanem annak is, aki ebből a könyvből ismeri meg életútját, gondolkodásmódját, szenvedélyességét, szívósságát, akaraterejét, azt az irdatlan küzdelmet, amellyel a tanyasi parasztgyerekből a magyar pedagógia egyik jelentős egyéniségévé lett. A kötet a memoárirodalom legjobb hagyományait követve mindvégig tényszerűen, Zsolnaira nem jellemző módon, indulatmentesen írja le az életút különböző állomásait, azt a rengeteg konfliktust, amelybe részben a környezet értetlensége, változásképtelensége, részben a személyiségében rejlő hibák, feszültségek, talán nem túlzás: alkalmazkodásképtelenség miatt sodródott bele…
…minden őt befogadó, neki kibontakozási terepet adó közösségben azért bukott bele egyébként nagyszerű elképzeléseinek megvalósításába, mert mindenkiről azt a megszállott mohó tudásvágyat, munkaintenzitást tételezte fel, amely a szeged-királyhalmai tanyavilág szegényparaszti környezetéből eljuttatta őt a ZSOLNAISÁGIG, amely ma az általa és munkatársai által kidolgozott pedagógiai rendszerek egyik meghatározó irányzatát jelenti a magyar iskola világában.
(Schüttler Tamás kritikája Zsolnai József önéletrajzi könyvéről, Új Pedagógiai szemle, 2003. április)