Új minisztériumok, új rendelkezések

Beiktatták az új kormányt, és megszűnt néhány minisztérium. “A 2006. évi LV. törvény rendelkezései alapján a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ellátja a szakképzéssel kapcsolatos, valamint a volt Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, továbbá a volt Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium feladatait.” – áll a www.magyarorszag.hu oldalán. Az új minisztérium vezetője Kiss Péter, aki korábban a Miniszterelnöki Hivatal első embere volt. 

Az ICSSZEM miniszter asszonya, Göncz Kinga, a továbbiakban a külügyminiszteri posztot foglalja el. 

Az Egészségügyi Minisztérium is új vezetőt kapott dr. Molnár Lajos (volt kórházigazgató) személyében, és ő is kiadáscsökkentő intézkedésekkel kezdte: egyharmaddal csökkenti a minisztérium létszámát, és országos hatáskörű egészségügyi intézményeket szüntet meg. 

Az új intézkedések között szerepel, hogy az orvosnak ezentúl legalább öt percet kell foglalkoznia egy beteggel, mert csak így fizet az OEP; változások lesznek a gyógyszerár-támogatásban is: július 1-jétől 2-2,5 százalékkal többet fizetünk a gyógyszerekért, ezzel egy időben 300-400 készítmény árát csökkentik. Szintén július 1-jén lép életbe az új közgyógyellátási rendszer, ahol a keret 12 ezer forint. Ha a kereten belül marad a beteg, akkor semmit nem kell fizetnie a gyógyszerekért. 

Ezen kívül akut betegség esetén, évente egyszer 6000 forint pluszra számíthat, ha a fölírt gyógyszerekre nem elég a 12 ezer forint.