Kedves Szülők, kedves kollégák! Készülő könyvünk egy kis részletét szeretnénk figyelmükbe és szeretetükbe ajánlani. Sokan tudják, hogy mi – Ági, a feleségem és én – gyógypedagógusok vagyunk, és két autista embert “nevelünk”. Könyvünk családtörténetbe “ágyazott” história. Kiemelve az autizmus fölismerését, az azzal történő “együttélést”; valamint “háztáji gyógypedagógiai korai gondozási módszereinket”. Majd, ha kész lesz a “mű”, lányunk 40 éves korában fejeződik be. Azt is mondhatnám, drága doktor nénink szavaival: “hogyan lesz a kis autistából felnőtt autista”.
1960. augusztus 9.: Katica ezen a napon féléves!
A féléves kort általában “mérföldkőnek tekintik” a kicsikkel foglalkozó szakemberek. Mi is eltöprengtünk azon, hogy az egészséges átlagot tekintve hol is tart Kati? Töprengéseinket újra gondolva, a csecsemő és kisgyermeki “fejlődés állomásait”, mindent egybevetve, kettőnk emlékezetének “bugyraiból” kiszedegetve, próbáljuk jellemezni hathónapos Katinkat.
Íme: visszamegyünk a terhesség idejére, először is. A szomatikus és motorikus (testi és mozgás) fejlődés kezdete egyes kutatók megállapítása szerint a 9-12. magzati hétre tehető. Az édesanya úgy a 4. hónap táján “veszi észre”. Ennek előidézői elsősorban belső tényezők, de külső vibráció is előidézheti, pl. zene. Katinál az áldott állapot 4. hónapjának elején éltük át nagy örömmel az említett tornamutatványokat. (Odaraktuk a kismamai pocakra a kezünket, és élveztük a művészitorna-gyakorlatait!) A 9. hónap elejéig semmi rendkívülit nem tapasztaltunk. Bár akkor ritkábbak voltak a magzatmozgások. (Vannak, akik azt állítják, s talán ez így igaz, hogy ebben az időben ritkábban tapasztalhatók ezek a mozgások.) Katinál mintha abbamaradtak volna.
A születés után, tehát újszülött korban, ugyanúgy viselkedett a baba, mint minden ép újszülött. Tapasztaltuk a végtagmozgásokat, nyújtózkodott, rugdalózott, kapálózott. Egyszóval a szakirodalom szerint, impulziv mozgásokat végzett. Talán, az ugyan e korra jellemző izomtónusa kevésbé volt határozott, mint a kortársak esetében. (Hosszan vizsgálgatta a doktor bácsi, de nem gyanakodott.) Átlépve a csecsemőkorba, a fentebb leírt mozgásokat végezte. Az első negyedévre visszatérve azt tapasztaltuk, hogy fejecskéjét egyik oldalról a másikra nem fordította. Általában háton feküdt, ha mi oldalra fektettük, úgy maradt. Mindegy volt, hogy a világosság felé fordítjuk, vagy nem. Hasra fektettük, fejét nem emelte fel, így rövid ideig sem tudta megtartani. Csak az “impulziv” mozgások maradtak.
Nagyon zavart minket, hogy amit a gyakorlatban tapasztaltunk tanulmányaink alatt, és láttunk más ismerős csecsemőknél, a sajátunknál szinte semmi sem úgy történt. A kételkedést és félelmeinket most már, közel 40 év távlatában, nem tartjuk túlzottnak. Talán nagyon jó alapot kaptunk a főiskolán, meg őszinte érdeklődést oltottak belénk áldott jó tanáraink!
A második negyedév “mozgásai” tulajdonképpen a “szándékos, célirányított látás és mozgás közti” kapcsolaton alapulnak. Ekkor kezdődik meg a szándékos, célirányított mozgások kifejlődése. (Észreveszi saját kezét, majd elmozdítva eltűnik az, aztán rájön bizonyos kísérletezés után, hogy hogyan emelje saját kezét a látóterébe. Gyakorlás után szándékosan fogja ezt tenni.) Katicánál a zárójelben említett “kísérletezés” és szándékosság nem volt jellemző!
Miután a csecsemő fölfedezte a kezét, a 4. hónap folyamán kezd “nyúlkálni” a tárgyak után. (Először saját teste után nyúlkál, majd a látóterébe kerülő dolgok után.) Távolságot még nem észlel, mert még nincs térszemlélete, ahhoz a térben való “mozgásgyakorlatokra van szüksége”. Ha meghódítja a teret a csecsemő, kialakul a háromdimenziós látás, a térszemlélet.
Az első fogás görcsös, nehezen tudja elengedni a kézbe vett tárgyat a csecsemő. A további tapasztalatszerzés eszköze a “szájjal történő” érzékelés, a tapintást jelenti e folyamat. (Puha, kemény stb.) Tehát a mozgás “fejlettségi szintje” lehetővé teszi az érzékelés alakulását is.
A 4 – 5. hónapban minőségi változás következik: a csecsemő elkezd oldalra fordulni! (Először a felső végtagok, majd az alsó végtagok mozgásai tökéletesednek. Sarkát a talajnak feszítve testét el tudja mozdítani, ezért a helyváltoztatásra képes lesz. A hasra fordulás a második negyedév végén szokott bekövetkezni.)
Kénytelen voltam a fenti szakmai gyermekpszichológiai “hogyan fejlődik az ép csecsemő” fejtegetést leírni, én az apa, mert azt ígértük, hogy Katicát “összehasonlítjuk”.
Íme: a fentiekkel szemben a mi drága csecsemőnk még csak eltérésekkel sem produkálta a korának többé-kevésbé megfelelő mozgásokat. A 4 – 5. hónapban nem kezdett oldalra fordulni, a fejét sem forgatta. Ha a kezébe adtunk valamilyen tárgyat, azt megfogta ugyan, de magától nem vett semmit a kezébe. Később, ha elé tartottunk pl. egy színes csörgőt – másként fogalmazva: “látóterébe helyeztünk” -, csak azt fogta meg. Azután ez az állapot, ismét “elhúzódott”.
Közel öthónapos korában, mintha lett volna egy fontos változás: felemelte lábacskáját, észrevette, utánanyúlt, megfogta. Ez csekély számú próbálkozás volt. Majd mi emeltük fel a kis tappancsot, ő megfogta. Hatodik hónapjában mi próbáltuk “felültetgetni”. Nagyon bizonytalanul ült, de “úgy maradt”, csak ülve akart enni. Gyógypedagógiai beavatkozásunk egyre erőteljesebbé vált, mert amit Katinak “időarányosan” tudnia kellett volna – a természetes fejlődési folyamat eredményeként -, azt mi “mesterségesen” igyekeztünk megtanítani. Tehát: megfogtuk a kezét, kezébe adtuk a játékot, kiflit, kekszet, sokféle tárgyat, fekve forgattuk, próbáltuk a járókába helyezett játékokra, színes ruhadarabokra irányítani a figyelmét stb. (Korai “fejlesztésként” pl. fordítottuk a fejecskéjét a tárgy irányába, oldalra fordítottuk, felültettük, ülve “megtámasztottuk” stb. Az előbbi műveleteket sokszor megismételtük.)
“Beavatkozásainkat” több-kevesebb siker koronázta. Tehát szakemberként, aggodalmainkat kicsit félretéve, tudatosan, célirányosan segítettünk be lányunk csecsemőkori fejlődésébe.
Tumann Imre