Amikor valakinek azt mondtam, hogy Donna Williams: Ha szeretsz, nem közeledsz hozzám címu újabb könyvébol közlünk néhány jellemzo részletet a szeptemberi Esoemberben, kicsit megütközve azt mondta: Már megint? Igen, megint, hiszen egy értelmes, magas intellektusú ember vezet be minket kendozetlenül abba a világba, amirol nekünk, az egészségeseknek még csak sejtésünk sem lehet. És minél teljesebben ismerjük meg ezt a világot, annál jobban el tudjuk fogadni és megérteni, és talán közelebb juthatunk a megoldáshoz is.
Ez a könyv arról szól, hogyan tette meg az utat terápiája során az elszigeteltségtol a kapcsolatfelvételig az emberekkel: hozzátartozóival történo ismételt találkozásokkor, pedagógiai tanulmányai, az autista gyermekekkel végzett munka alatt és a megrázóan intenzív partnerkapcsolat közelségében. Minderrol a szerzo ezt írja a könyv bevezetojében: “Ez egy történet arról, hogyan takarítjuk el a romokat egy háború után.”
A legfontosabb, amit megtanultam az, hogy: AZ AUTIZMUS NEM ÉN VAGYOK
Az autizmus csupán egy információfeldolgozási probléma, ami meghatározza, hogy milyennek látszódjam. Az autizmus kísérletet tesz annak megakadályozására, hogy szabad legyek, hogy én én lehessek. Az autizmus megpróbál megfosztani az életemtol, a barátságtól, kapcsolatok létesítésétol, érdeklodésem kifejezésétol, intelligen ciám kihasználásától és érintettségemtol… élve akar eltemetni.
A második legfontosabb dolog amit megtanultam:
LE TUDOM GYOZNI AZ AUTIZMUST…
ÚRRÁ LESZEK RAJTA…
NEM ENGEDEM, HOGY O GYOZZON LE ENGEM.
Az autizmus olyan valami, ami nem látható. Megakadályoz abban, hogy saját szavaimmal ki tudjam fejezni magamat és hasznájam ezeket a szavakat, amikor szükségem lenne rájuk. Az is elofordul, hogy olyan szavak és ostobaságok közlésére kényszerít, amiket nem is akarok kimondani.
Az autizmus egyidejuleg éreztet velem mindent anélkül, hogy tudnám, mit is érzek, vagy teljesen elszigetel attól, hogy egyáltalán érezzek valamit.
Az autizmus lehetové teszi számomra az emberek beszédének hallását, de képtelenné tesz arra, hogy megértsem szavaik jelentését. Sokszor kimondatja velem saját szavaimat, de nem tudom, mit mondok, vagy egyáltalán mit gondolok.
Az autizmus megakadályozza, hogy hozzáférkozzek saját gondolataimhoz és elzár kíváncsiságomtól, hogy azt higgyem, nem is gondolkodom és nem érdekel semmi, vagy puszta szükség szeruségbol hagyja, hogy értelmem majdhogynem kirobbanjon és elmondhassam, vagy megmutathassam, hogy mi érdekel… de nem történik semmi… arcom és szemem kifejezéstelen marad, szavak nem jonnek ki a számon.
Az autizmus saját testemtol is elzár Nem érzek semmit.
Az autizmus annyira érzékennyé tud tenni az iránt, amit érzek, hogy ez fájdalmat okoz.
Az autizmus néha azt az érzetet kelti benem, hogy az énem, a személyiségem egyáltalán nem létezik; ilyenkor annyira elnyomottnak érzem magamat más emberek jelenlététol, hogy nem találom saját magamat. Az autizmus azonban olyan tökéletes öntudatot is ki tud váltani belolem, mintha jelentéktelenné válna és egyszeruen megszünne körülöttem az egész világ.
Az autizmus olyan mint egy libikóka. Amikor a csúcson és amikor a legmélyebb ponton vagyok, nem vagyok képes arra, hogy az egész életet lássam, de amikor a középúton haladok át, futólagos benyomást nyerek arról, hogy milyen életet élhetnék, ha nem lennék autista.