Természetjárás autistáknak is

Mádai Mónikától, a Civil Műhely vezetőjétől kaptam az alábbi levelet. Egy rádióadás után kereste meg őt Dobosi Tamás, majd e-mailben elküldte ajánlatát, ami az alábbiakban olvasható. 

A Nemzeti Parkok feladata a fiatalok természeti oktatása, nevelése. Ez utóbbiba, azaz a természeti nevelés programjába, szeretnénk bevonni a fogyatékkal élő fiatalokat. 

Úgy tájékoztattak, hogy a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a gondozást végző szülő nem tudja hivatalos ügyeit sem elintézni, mivel erre az időre nem tud felügyeletet biztosítani. Arra gondoltam, hogy mi – előzetes egyeztetés alapján – biztosítanánk ilyenkor a felügyeletet, és ebbe betudható lenne a természeti nevelés is. Azt talán nem is kell írnom, hogy ez semmilyen költséggel sem járna a szülőknek. 

Szeretnénk a sérült fiataloknak természeti nevelést – foglalkozásokat – tartani. Ezek egynaposak lennének, legalább is nyárig, és ha “összejön” egy csoport, akkor az igényeknek megfelelően nyári erdei tábort is szeretnénk szervezni. Annak sincs akadálya, hogy a szülőkkel együtt bonyolítsuk ezt le, azonban én arra gondoltam, hogy a kirándulás ideje alatt a szülők legalább az ügyeiket el tudják intézni. 

Arra a kérdésre, hogy tudunk-e megfelelő szakfelügyeletet biztosítani, nem tudok válaszolni. Ezt az határozza meg, hogy milyen szakfelügyeletről van szó. Általánosságban azt tudom írni, ha emberi megértésről, türelemről, humánumról van szó akkor igen. 

A tervezett nyári tábor létszámát úgy gondolom, az fogja meghatározni, hogy a résztvevőknek milyen speciális igénye lesz. 

Működési területünk, Baja-Bácsalmás és vonzáskörzete. Kérem, ha úgy ítélik meg, hogy igény van az általam leírtakra, akkor szíveskedjenek közzétenni, hogy fel tudjuk venni egymással a kapcsolatot. 

Dobos Tamás: (06-30) 488 4557; e-mail: dobosit@fibermail.hu

Fogalmam sincs, hogyan hat az autistákra a természet közelsége, azt viszont igen, hogy a legtöbb emberre pozitívan. Ezért talán nem lenne haszontalan, hogy egy-egy ilyen kirándulásra elmenjen a család. Nem véletlenül írtam családot. Azt Dobosi Tamás bizonyára megérti, hogy az autisták esetében szükség van a szülőre, vagy olyan felnőttre, akiben megbízik gyerek. A felajánlást köszönjük. 

F. Á.