Támad a Heine-Medin

Az Egészségügyi Világszervezet statisztikája szerint tizenöt éve próbálkoznak a HeineMedin, a járványos gyermekbénulás kórokozójának teljes kiirtásával, s eddig úgy tűnt, a küzdelem eredményes volt. Míg 1988-ban az egész világon összesen 350 ezer fertőzést diagnosztizáltak, addig az ezredforduló után ez a szám jelentősen csökkent. A 2003-as év negatív fordulatot hozott, mert akkor 16 országban – Nyugat és Közép-Afrikában, illetve a Közel-Keleten – jeleztek újabb járványos gyermekbénulásos megbetegedéseket. Legutóbb pedig már Indonéziában is regisztrálták a kórt. 

A Time c. magazin egy indonéz kisfiú megbetegedése kapcsán ír a betegségről, s arról, ami a fejlett világ országaira mindinkább jellemző: hogy főként az iskolázott, jól szituált szülők egyre több esetben utasítják vissza a gyermekek számára egyébként kötelező oltások beadását. Az újság szerint ennek az az oka, hogy az emberek ma már nem látják maguk körül a betegséget, illetve annak súlyos következményeit. Az USA-ban 1979-ben diagnosztizáltak utoljára járványos gyermekbénulást, de mint azt az UNICEF képviselője, Heidi Larson mondta: ez nem jelenti azt, hogy a betegség nem jelenhet meg bárhol újra. 

(Forrás: weborvos)