Szerencsés véletlen

Az Autisták Érdekvédelmi Egyesületénél tavaly júniusban kezdett dolgozni, pályázatokat írásával, nemzetközi kapcsolatok tartásával foglalkozott. Szeptember 1-jétől pedig Kocsis Alajost váltja.

 

Van az úgy, hogy a véletlen irányítja az életünket. Persze csak akkor, ha van az emberben érdeklődés, késztetés arra, amibe véletlenül belebotlott. Petri Gábor a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumát elvégezve egy évet járt a tanítóképző főiskolára. Aztán váltott: Budapesten, az ELTE magyar szakán folytatta. Itt jött közbe a véletlen, egy hajdani osztálytárs képében, aki a gyógypedagógiai főiskolára járt, és a Bliss Alapítványnál is dolgozott. Gábor elkísérte egyszer, és úgy gondolta, hogy az egyetem mellett ő is kereshet pénzt azzal, ha itt dolgozik. Kicsit másképp alakult a dolog: egy idő után érdekelni kezdte a munka, az emberek, akikkel foglalkozott, és az ott látottak hatására – a magyar szak mellé – felvette a szociálpolitikai képzést is. Ezt két év után abbahagyta, és most a fejezi be Pécsi Egyetemen. 

A Bliss Alapítványnál eltöltött három és fél év fél év kijelölte azt a pályát, amin eddig mozgott. Volt ott személyi majd gyógypedagógiai asszisztens, aztán pályázatokat is írt kezdetben még az alapítvány vezetőjének, dr. Kálmán Zsófiánakaz irányításával. “Nagyon sokat tanultam Zsófiától és a munkatársaitól” – mondja Gábor, és tőle nemcsak a sérült emberekről szerezhetett ismerteket, hanem a velük kapcsolatos jogi kérdésekről is. Zsófia mellett kuratóriumi tagként ugyanis a De juRe munkájában is részt vett négy éven át – az alapítványt a sérült emberek jogainak képviseletéért alapították.  
Az egyetem után a Mozgássérültek Állami Intézeténél dolgozott, ahol pályázatok írása volt a feladata. Emellett más szervezeteknek is dolgozott: a Down Egyesületnek (ma már Csupaszívek Társasága a neve), a Salva Vitának, a Kézenfogva Alapítványnak. Pályázatokat írt, projekteket tervezett. Intenzív tanulási időszak volt ez, sok embert megismert, sok civil szervezettel és munkatársával került nemcsak munkatársi, hanem emberi kapcsolatba is. 

Aztán megint váltott, de csak munkahelyet, hiszen az irány ugyanaz maradt: a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztériumba került fogyatékosügyi referensnek. A minisztérium a kormányváltásnál megszűnt, illetve a feladatai átkerültek az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumba, ahol az Oszágos Fogyatékosügyi Programmal foglalkozott. Két és fél év után eljött a minisztériumból, és egy pályázatíró céghez szegődött mint pályázati igazgató.

Petri Gábor 30 éves, és az egyetem utáni évekbe még az is belefért, hogy fél évet Angliában dolgozzon, hogy a nyelvet jól megtanulja, aztán belefért még három hónap Afrika is, ahol siket vakokkal foglalkozott Ugandában. Emellett alapító tagja az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Műhely Egyesületnek (2005). A másik alapítóval, a táncművész és mozgásterapeuta Bóta Ildikóval, és a kortárstánc terápiás lehetőségeivel még a Bliss Alapítványnál ismerkedett meg, mint a táncoló halmozottan sérültek asszisztense.  

Az Autisták Érdekvédelmi Egyesületénél tavaly szeptemberben kezdett dolgozni, pályázatokat írásával, nemzetközi kapcsolatok tartásával foglalkozott. Szeptember 1-jétől pedig Kocsis Alajost váltja: ő az Autisták Országos Szövetségének megbízott ügyvezető titkára (a munkahelyek névváltozása úgy látszik, elkíséri őt). Leendő munkájáról ezt mondja: 

“Szeretném, ha az érdekvédelem egységesebb lenne, ha jobban hallatnánk a hangunkat, és szeretném a szövetség szolgáltatásait bővíteni. Ehhez persze tudni kellene, hogy mit akarnak a szervezetek. Ezért azt tervezem, hogy minél több szervezethez ellátogatok, mert úgy gondolom, hogy az ő szükségleteik alapján kell dolgoznunk.” 

Ez csak néhány mondat Petri Gábor terveiből, de az ez évi programokról csak a pályázatok kiírása után tud többet mondani, hiszen a szövetség csak úgy, mint a többi civil szervezet, anyagi biztonság hiányában hosszú távra ma még nem tud tervezni.