Sólyom Erzsébet levele

Az október 28-án tartott Autizmus nap fővédnöke a köztársasági elnök felesége, Sólyom Erzsébet volt. Személyesen nem tudott részt venni a megnyitón, ezért az alábbi levelet küldte a nap vendégeinek. 

Tisztelt Szakemberek, Szülők, Külföldi Meghívottak, Hölgyeim és Uraim! 

Örömmel tettem eleget Faragó Ferenc elnök úr felkérésének, hogy vállaljam el az Autizmus napja alkalmából ma negyedik ízben megrendezett egész napos találkozó fővédnöki tisztét. Tettem ezt azért, mert tanárként, anyaként és nagymamaként mélyen átérzem azoknak a szülőknek a nehéz helyzetét, akik autista gyermekeket nevelnek, próbálnak számukra befogadó, fejlesztő környezetet biztosítani és kiszámítható, biztonságos jövőt teremteni. 

A mai találkozóra készülve igyekeztem tájékozódni az Autisták Érdekvédelmi Egyesülete munkájáról, érdeklődéssel tanulmányoztam át az egyesület törekvéseinek tükrét, az Esőember című kiadvány elmúlt évi példányait. A hírlevelekből egy országos hálózattal rendelkező, erős civil szervezet képe bontakozott ki előttem, amely egyfelől felvállalja az autista gyermekeket nevelő szülők segítését, széleskörű tájékoztatását, hogy minél jobban ki tudják használni a rendelkezésre álló szociális támogatásokat és intézményi ellátást. Másfelől pedig igyekszik ráirányítani a kormányzat, a parlamenti döntéshozók figyelmét az autisták problémáira, és a fokozottabb szociális gondoskodás megteremtésének igényével lép fel. Az is fontos, hogy az egyesület fórumot biztosít az autista gyermekeket nevelő szülők és a szakemberek számára, lehetőséget nyújt a problémák és a bevált tapasztalatok megosztására, és arra, hogy az azonos sorsú emberek egymásból is erőt merítsenek. 

A mai rendezvény mottója: “Kitekintünk, hogy magunkba tekinthessünk”. Hol tart a magyar ellátó rendszer Európához és a szomszédos országokhoz képest? Erre a kérdésre adnak majd választ a magyar és a meghívott külföldi szakemberek előadásai. Jó alkalom lesz az összehasonlításra, ötletek merítésére, a további hazai teendők meghatározására. Kívánok Önöknek eredményes tanácskozást, és az Autisták Érdekvédelmi Egyesülete tagjainak sok sikert áldozatos munkájukhoz.