Rövidhírek

Egy mondat 

 

A fogyatékkal élők európai éve 2002 december 4-én, az ÉFOÉSZ (Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szervezete) e napon rendezett konferenciájával vette hazánkban kezdetét, melyet az Európa Unió hirdetett meg. Nem idézzűk fől pontról pontra a konferencián elhangzottakat, ha másra nem, az ígéretekre bizonyára emlékeznek az érintettek. 

Egyetlen mondatot azonban idézünk, és ahogy mondani szokták: nem véletlenül: Az Önök dolga, hogy mindig többet követeljenek, mint amennyit teljesyteni lehet. Az idézet Csehák Judit miniszter (ESZCSM) konferencián elmondott beszédéből való. Ezt majd nem árt azoknak is elmondani, akik túl sok követeléssel és kevés megértéssel vádolják a fogyatékkal élőket és hozzátartozóikat. 

 

A költségvetésből 

 

A 2002. dec. 23-ára elfogadott költségvetési törvény alapján a 2003. évi rehabilitációs célú munkahelyteremtésre 2926 millió Ft, ez 2002-ben 2350 millió volt. A rehabilitációs célú 16900 millió Ft a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatására szolgál. Ez nemcsak a célszervezetek – bár döntően ezek -, hanem az állami dotációs rendszer finanszírozásába segít be úgy, hogy ezt a költségvetésnek (a PM-nek) át kell adni. Sem a rehabilitációs hozzájárulás, sem a szakképzési hozzájárulás – az előzőekkel szemben – nem tekinthető támogatásnak. Ezek a munkáltatók befizetései, tehát a Munkaerőpiaci alap tervezett bevételei, ahogy a törvény 9. sz. mellékletében szerepel is. 

(Forrás: Sorstárs Hírlevél) 

 


 

Az m1 képújságában 

 

Az m1 televízió képújságában, a 860. oldalon, az Autisták Érdekvédelmi Egyesületével kapcsolatos információk találhatók. Kérjük az autistákkal foglalkozó szervezeteket, hogy közérdekű híreiket (rendezvények, kiadványok stb.) jutassák el az Esőember szerkesztőjéhez vagy az egyesülethez.

 

 


 

Klubfoglalkozások felnőtteknek 

 

Pomázon, a művelődési házban, lehetőség lenne jó képességű, autisztikus felnőttek részére klubfoglalkozások szervezésére, ahol beszelgethethének, sakkozhatnának, kártyázhatnának stb. 

Érdeklődés esetén kezdetben havonta egyszer, Hétvégén találkozhatnának. Érdeklődni, jelentkezni dr. Szilágyiné (06-26) 341-950, (06-20) 255-3474 telefonszámokon. 

 

 

 


 

Orvosetikai bizottság 

Gyermekorvos tagtársunk a talpmasszázs kezelés során tapasztalt visszásságokra reagálva (Esőember, 2002. december) tájékoztatott, hogy hasonló esetekben éljenek a szülők panasszal az adott megye Orvosetikai bizottságánál. A panaszt kivizsgálják, s bár az eljárás eredménye legfeljebb az erkölcsi elégtétel lehet, de elejét vehetnénk annak, hogy egyesek színvonaltalanszolgáltatásért jelentős pénzt húzzanak ki mások zsebéből. 

 

 


 

Érdeklődőket várnak 

Nagykovácsiban tagtársunk, Pécsi Mária, autista és más fogyatékos fiataloknak, felnőtteknek munkalehetőséget, munkahelyet, próbál létrehozni. Ennek érdekében már tárgyalásókát folytatott a helyi önkormányzattal és a csömöri célszervezettel. Kéri, hogy jelentkezzenek azok, akiket érdekel ez a lehetőség. Édelelődni: Pécsi Máriánál lehet a (06 26) 389-448 telefonszámon. 

 

 


 

Február 1-jétől átlag 4,5 százalékkal nőtt az orvosságok fogyasztói ára. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakemberei úgy vélik, ha az orvosok és a betegek áttérnek az olcsóbb készítményekre, akkor csak 2,8 százalékos lehet a lakosságot érintő árváltozás. A támogatási listára 52 új termék került föl, valamint 30-ról 60 napra nőtt az egy vényre felírható tb-támogatással kiváltható gyógyszeradag. 

(Forrás: Világgazdaság)

 


 

Békés megyében kevés helyen foglalkoznak autista vagy autisztikus gyerekekkel. A legtöbb gyerek a békéscsabai Vadháti úti iskolába jár, amit a város önkormányzata tart fenn. A megye egész terűletéről tanulnak itt gyerekek. A Békés Megyei Humán Fejlesztési Intézet – melynek költségeit a megye állja – a városnak szükséges szakértői és szakszolgáltatói munkát pénzért végezte volna. 

Most az a megegyezés született az érintett felek között, hogy a humán szolgáltató intézet ingyen kap helyet a várostól, aminek fejében tevékenységükért nem kérnek pénzt. Ezzel ugyan még nincs megoldva a rászoruló gyerekek tanítása, és az iskola is túlzsúfolt marad, de abban már egyetértenek, hogy emelni kell a megyében az autistákkal foglalkozó intézmények számát. 

 

(Forrás: Weborvos)