Riportkönyv az autistákról

Már amikor átolvastam a barcelonai konferenciáról szóló anyagokat, arra gondoltam: Miért ne lehetne nálunk ezt a bizonyos peptidvizsgálatot elvégezni? Elvégre nem olyan nagy ördöngösség, a haszna pedig kimutatható. Az is megfordult a fejemben, hogy talán az sem lenne túl merész, ha elrendelnék: minden autizmussal, vagy autisztikus tünettel diagnosztizált gyereknél legyen javasolt vagy kötelező e vizsgálat elvégzése. Nem lehet olyan drága, hogy ne érné meg hosszú távon. 

Csak idő és szerző kérdése volt, hogy az autistákról szóló könyv jelenjen meg. A Nappali álmodozók című film után talán nem meglepő, hogy a szerzők egyike – a filmet rendező – Bánki Róza jelmeztervező. Ha már a film folytatására egyenlőre nincs pénz…, pedig a forgatókönyv készen van. A másik Borzák Tibor újságíró, aki a filmet látva határozta el, hogy föltérképezi az autisták és családjuk életét. Teljesen kézenfekvő volt, hogy fölhívta Bánki Rózát, akivel a találkozás nem ment nehezen, hiszen (akkor) mindketten Kecskeméten laktak. Azóta Róza ugyan elköltözött Kecskemétről, Tibor maradt, de belevágtak. A riportok elkészítése is munka, de megírásuk után – vagy közben – más teendőjük is van a szerzőknek: mindenkitől megszerezni az engedélyt hogy hozzájárul a közléshez, közben kiadó után rohangálni, (lehetőleg) szponzorokat szerezni – szóval van dolog bőven. És akkor még szót sem ejtettem a megformálás nehézségeiről, azaz a nyersanyag formába öntéséről. 

 

Jelentem, minden készen áll, a tervek szerint szeptember közepén ünnepélyes keretek között bemutatják a sajtónak és az érdeklődő közönségnek az autistákról szóló riportkönyvet, melyet a Szabad Föld Kiadó Rt. gondoz. Címet szándékosan nem írtam, hiszen beszélgetésünk pillanatában ez még nyitott kérdés volt. A munkacíme – mi más is lehetne – Nappali álmodozók, és lehet, hogy hogy ez marad a végleges is. De nem is ez az érdekes, hanem az a sokféle sors, ami a beszélgetések során kirajzolódik, és az, hogy a szakemberek és a kívülállók mit gondolnak erről. Az autistákról és szüleikről szóló fejezeteket Borzák Tibor készítette, a szakemberekkel és a kívülállókkal Bánki Róza beszélgetett. A könyvben fekete-fehér fotók és autisták rajzai is helyet kapnak. 

 

A szerzőpáros egybehangzóan állítja: a könyv nem kifejezetten az autistákról szól – annak ellenére, hogy róluk ez az első átfogó riportkönyv -, hanem Magyarországról, a hazai viszonyokról. Társadalomrajz, látlelet. És mivel a szerzők jól ismerik a hazai viszonyokat, a könyvbemutató napján szeretnék, ha minden az autistákról szólna: a televíziók, a rádiók, az újságok. Hogy ez sikerül-e nekik, majd meglátjuk. 

 

 

Azt viszont már most tudják, mindegyik autistákkal foglalkozó alapítvány, egyesület kedvezményes áron kapja az igényelt mennyiséget. Következő, szeptemberi számunkban pedig kedvcsinálónak részleteket közlünk a riportkönyvből.