Ki vagyok én, hogy innen a partvonalról bíráljam a mindenkori kormány egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseit? Persze azért véleményem még lehet. Ez a vélemény két szó: Nem értem. Nem értem, hogy mielőtt még alaposan megvitatták volna és konszenzusra jutottak volna a SZOLID projekthez kapcsolódó jobbító reformötletekkel, vita helyett már dátumokat hallunk, s ezek legtöbbje 2005. Holott össznépi vitáról volt szó, Zöld könyvről, ami mindenkihez (na, ne legyünk telhetetlenek: sok emberhez eljut), fórumokról, ahol az egészségügyhöz értő emberek ismertetik (a néppel, azaz a laikusokkal) az új elképzeléseket, és ahol az egészségügyhöz szintén értő, de nem kormányzati emberek majd egyetértenek vagy ellentmondanak.
Szociális minimum
Ehhez képest jönnek a bejelentések: Ha törik, ha szakad, 2005-től irányított betegellátási rendszer (IBR), ugyancsak ettől az időponttól szociális minimum a nyugdíjminimum helyett. (Igaz ezt már az 1997-es nyugdíjtörvény-változás is beígérte, de sem mi, újságírók nem vettük észre, sem a mindenkori kormányok nem figyelmeztettek minket arra, hogy ez mivel jár.) Az Esőember olvasói bizonyára tudják, hogy a különböző szociális juttatások összegét (például ápolási díj) a nyugdíjminimumhoz képest határozzák meg. 2005-től ezt már szociális minimumnak fogják hívni, és a szociális juttatások egy részét ehhez viszonyítva állapítják meg. Szabó Sándorné, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára azt mondta, hogy Európában is az a gyakorlat, hogy a segélyeket, juttatásokat az átlagjövedelem százalékában határozzák meg. Ez lenne tehát a szociális minimum.
Jövőre még csak jelképes az elnevezésváltás, hiszen nem lesz különbség a kettő között, sőt, a helyettes államtitkár szerint esetleg még magasabb is lehet a szociális minimum, mint az öregségi nyugdíj legkisebb összege. A teljes átalakításra 2009-ig hagyott magának időt a kormány.
A tárca további elképzelései között szerepel, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőknél az egyedülálló szülőknél 10-15 százalékkal emelnék a jövedelemhatárt, ami jelenleg a nyugdíjminimumhoz kötött (azok kapják, ahol az egy főre eső jövedelem a 23 200 forintot nem haladja meg.) Ez majdnem 800 ezer gyermeket érintene. Szintén még csak terv, hogy a 75 év feletti, egyedül élő idős emberek emelt összegű időskorúak járadékát kaphatnák, a súlyos halmozottan sérültet otthon gondozók pedig emelt összegű ápolási díjra lennének jogosultak. A családi pótlék átalakítására is születtek tervek, azok viszont még oly képlékenyek, hogy nem érdemes senkit riogatni vele. Hogy a szociális minimum kiszámításánál mit vesznek majd figyelembe, és ehhez hogyan, mi módon és mely juttatások kapcsolódnak, az is csak később fog kiderülni.
A változásokra, főleg, ha azok negatívak elég nehéz fölkészülni, hiszen senki nem úgy tervezi az életét, hogy segélyekből, támogatásokból fog élni. Ha fel készülni nem is, de a tűzoltásra készülni lehetett volna, ha időben figyelmeztetnek minket: 2009-től megszűnik az eddig garantált állami nyugdíjminimum, azaz, akik nem szereztek elegendő biztosítotti időt és elegendő (befizetett) összeget (bejelentett) munkahelyükön, azok nem kapják meg az államilag garantált, minimális nyugdíjat. Hogy ez, ebben a kényszervállalkozós, minimálbéres világban mit jelent – belegondolni is rossz. Hogy sok család kerül emiatt nehéz helyzetbe, azt a helyettes államtitkár is megjegyezte. Ennek kivédésre kell több lábon állni, azaz állami mellett a magán-nyugdíjpénztárakba is fizetni.
Beilleszkedési támogatást is tervez a tárca a készülő új szociális törvényben. Ez azoknak járna, akik már vagy még nem jogosultak munkanélküli segélyre, és nem találnak állást. Az új támogatási forma fokozatosan szűnne meg a munkába állással. Ezzel szeretnék elérni a szakemberek, hogy a tartósan munkanélkülieknek érdemes legyen elhelyezkednie, tehát ne érje meg segélyen maradnia. Bevezetésének időpontját még nem tudjuk.
Irányított betegellátási rendszer
Talán ez a legnagyobb falat, és irdatlan sok pénz, valamennyiünk közös pénze. Arról van szó, hogy a háziorvos elküld valahová minket, de mégsem ő küld, mert ott az IBR embere, és azt mondja… Hogy mit is mond, nem tudom. Talán rábólint, talán nem. Mert arra a kérdésre, hogy mi van akkor, ha mondjuk a kórházi szakorvos véleménye és az IBR emberének véleménye eltér egymástól, nem kaptam választ. Ám azt megtudtam, hogy akár konzultációt is összehívhat az IBR, ha ezt látja jónak. Amit nem értek: miért csak tőkeerős nagy cégék (biztosítók, pénzintézetek) vehetnek részt a pályázaton? Mert pályázat – az lesz, sőt már van is, de 2005-től ennek működnie kell! Felosztják majd Magyarországot néhány régióra, ezekre lehet pályázni, amelyik nem kel el, az marad az OEP-nek. Aki pedig az “elkelt” részeken lakik, az az IBR-en keresztül jut az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Ez akár még jó is lehetne, ha… Ha nem zavarna az az apróság, hogy mindazok, akik eddig kipróbálták modellértékűen – ahogy ma mondani illik -, azok legtöbbje az egészségügy berkeibe tartozott (pl. Budai MÁV Kórház Budapest; Cholnoky F. Kórház Veszprém; Erzsébet Kórház Hódmezővásárhely, Margit Kórház Csorna). ?k pedig a jelenlegi elképzelések szerint nem pályázhatnak. (Pályázhatnának persze, csakhogy a pénzügyi feltételek olyanok, amelyek esetükben nem teljesíthetőek. Nem tőkeerősek, ugyanis az ellátásszervezés feltételeként megszabott igen jelentős tőke a magánbiztosítóknak, a bankoknak kedvez.) Hogy miért ilyenek a pályázat feltételei? Nem tudom.
Talán azért nem kellenek, mert szakemberek? Mert tudják, hogy hol lehet megállítani az elcsurgó forintokat? Mert – tételezzük fel, hogy beválik az IBR, és az OEP által összeállított anyag (Az Irányított betegellátási rendszer működésének értékelése 1999-2003) ezt mutatja – akkor nem lenne értelme privatizálni a kórházakat? Mert ha nem abban érdekelt egy kórház, hogy ott számlázzon többet az OEP-nek, ahol tud, hanem abban, hogy a betegei a lehető legjobb ellátást kapják, és ennek megtalálják a racionális, nem pazarló módját – akkor mindannyian nyerünk. Ráadásul, ha nyereségesek (mert ez elvileg benne van az IBR-ben), akkor a saját területükre is vissza tudják forgatni a nyereség kötelezően előírt százalékát, amellett arra is marad, hogy ösztönző jutalmat adjanak az IBR-ben résztvevő szerződéses partnereknek (háziorvosok, járó- és fekvőbeteg intézmények).
A mostani elképzelések szerint az IBR-ben egy, azaz 1 orvos lesz, aki lehet: általános orvos, vagy fogorvos. Azt már meg sem merem említeni, hogy mi, a betegek mennyire kiszolgáltatottak leszünk az IBR-ben.
A már említett OEP kiadvány tíz pontban összegzi az IBR legfontosabb tapasztalatait. Az első hármat idemásolom:
“1. Az Irányított betegellátási rendszer megszervezésének, életre hívásának sikerét nem feltétlenül a pénzügyi megtakarításokban kell mérni. Egyértelműen bizonyítást nyert, hogy az ellátás átláthatósága, a nyújtott szolgáltatások kiszámíthatósága irányában komoly, megfontolt lépések történtek a modellek segítségével, javítva ezzel az ellátás biztonságát, a betegek elégedettségét.
2. Önálló, transzperens érdekeltségi rendszert teremt az ellátásszervezők és a szolgáltatást nyújtók között, ami versenyképes lehet a hagyományos, esetenként komoly torzuláshoz vezető ösztönző rendszerekkel (pl. orvoslátogatók, paraszolvencia).
3. A racionálisabb gazdálkodás következtében források szabadulnak fel szolgáltatói szinten, amelyek a tulajdonos (önkormányzat, állam) megterhelése nélkül hozzájárulnak az egészségügyi szolgáltatás feltételrendszerének és minőségének javításához.(Kiemelések Az Irányított betegellátási rendszer működésének értékelése 1999-2003 c. kiadványból.)
De a fenti értékelés azoknak a munkája nyomán történt, és ezt nem árt szem előtt tartani, akiknek többsége szakember. Hogy mindez az újak, a pénzügyi szakemberek munkája, betegirányítása nyomán is elmondható-e, azt még nem tudni. Mindenesetre a kísérleti alanyai mi vagyunk.
Ferenczy Ágnes