Aznap, amikor Székesfehérváron, az autista óvodában jártam, a Székesfehérvári Autisztikus Gyermekek Szüleinek Egyesülete rendezett közgyülést. A legfontosabb napirendi pont a lakóotthon építésének ügye volt. A kívülállónak kicsit szövevényes történet azzal kezdődött, hogy két évvel ezelőtt egy holland alapítvány 80 ezer eurót ajánlott fel lakóotthon építésére valamelyik szülőegyesületnek. A kapcsolat a Palotai úti iskola Nyitott Világ Autista Tagozata vezetőjének Máhlerné Köfler Anikónak köszönhető. Első menetben a város önkormányzatával tárgyaltak, amelyek megakadtak, noha hollandok szándéknyilatkozatot is adtak.
Az egyesület tagja a Zarándok házaspár is. Zarándok Jánosné, aki férjét képviselte a közgyűlésen, elmondta, hogy első menetben a leendő otthon építésére egy hektár földet ajánlanak fel az egyesületnek, de további ötöt is hajlandók odaadni a további bővítésre. A föld Pátka határában van, Székesfehérvártól néhány kilométerre. Pátkán 22 hektár földet vett bányanyitásra anno Zarándok János, de a bányaművelés elmaradt. Az önkormányzat most hajlandó átminősíteni a területet. A házaspár egyébként szabadidős tevékenységre kívánja hasznosítani a fennmaradó hektárokat. Ebben a szabadidőparkban dolgozhatnának az autisták is: például füvet nyírhatnának, kertészkedhetnének. Cserében a villanyszámlát állná a Zarándok házaspár vállalkozása.
Ahogy ez lenni szokott, megoszlottak a vélemények. A nagy vitában alig akarták meghallgatni azt a házaspárt, akik utánajártak, hány lakóotthonban élnek autisták, mennyi a beugró és mennyi a havi térítési díj. Végűl aztán ők is meghallgattattak, ám ez nem hozza közelebb a megoldást. Anikó, az iskolaigazgató, óvta attól a szülőket, hogy elodázzák a döntést, hiszen ha most nem jutnak dűlőre, a hollandok másra fordítják a pénzt. Tóth László Gyula, az elnök, aki eddig türelmesen hallgatta a különböző felszólalásokat, végül szavazásra tette föl a kérdést: Pátka vagy Székesfehérvár. Az elúszni látszó eurók még a kétkedőket is meggyőzték: Pátka biztosnak látszik, a fehérvári önkormányzat meg nem lépett semmit, még a hollandok szándéknyilatkozatát sem találják. Tehát Pátka elsöprő fölénnyel nyert.
Ez persze még csak az első lépés, a neheze hátra van, ezért hát sok erőt és kitartást kívánunk a fehérvári szülőknek.