Engedj szabadon szárnyalni – ez volt a címe és a mottója a tatabányai Művelődés Házában megrendezett országos kulturális fesztiválnak, amelyet XXI. alkalommal rendezett meg az 1994-ben alapított Magyar Speciális Művészeti Műhely (MSMM). A július 7. és 11. között rendezett fesztiválon több mint ezren vettek részt (hazai oktatási és szociális intézmények, alapítványok, egyesületek) és hét európai partnerszervezettől is érkeztek vendégek.
Izgalmas, jó és kevésbé jó előadásokat láthatott az, aki volt olyan szerencsés, hogy mind a négy napot Tatabányán tölthette. Bár, aki “csak úgy” beül, nem tudhatja, hogy milyen hallatlan erőfeszítés van abban, amikor a középsúlyos értelmi fogyatékosok egy ütemre mozdulnak, vagy amikor a táncukba egy kerekes székkel közlekedő személyt is bevesznek. Ráadásul legtöbbször nem olyan pedagógusok, segítők dolgoznak velük, akik már az iskolapadban is azt tanulták, hogyan kell a fogyatékos embereket táncra, énekre, színpadi mesterségre oktatni. Általában a többet akaró, a fogyatékos emberrel a kötelezőn felül is törődő emberek a művészeti vezetők, akik aztán a MSMM különböző tanfolyamain, saját szabadidejükben sajátítják el az ehhez szükséges tudnivalókat.
Jómagam azt a napot választottam, amelyikre személyes meghívót kaptam e-mailbenHarmat Dávid autizmussal élő fiatalembertől. Nem bántam meg, hogy a váratlanul támadt hideg ellenére (reggel, mikor útnak indultam, még hét ágra sütött a nap) egész estig kitartottam.
Három részre oszthatók a programok, melyekhez kísérő rendezvények is társultak. Délelőtt és délután a Művelődés Háza színpadán voltak a bemutatók, amelyeket nemcsak a közönség, hanem a szakmai zsűri is figyelte. Ez utóbbiak választották ki a nap legjobb darabjaiból azt a kétórás programot, melyeket aztán a ház előtt felállított szabadtéri színpadon is bemutattak a koraesti órákban. Este hétkor pedig profi zenekarok léptek fel, ami nemcsak a tatabányai érdeklődőknek, hanem a fesztivál résztvevőinek is szólt. Megérdemelték a jutalmat.
Szerdán, amikor Tatabányán jártam, ott volt a Kézenfogva Alapítvány integrációt szolgáló kamionja. Jó volt látni, hogyan ismerkednek a számítógéppel és a fogyatékos emberek életével a környékbeli kisiskolások, és jó volt látni, hogyan örülnek a fesztivál résztvevői egy-egy apró ajándéknak, amit a közös társasjáték során nyertek.
A másik kísérő rendezvény, a Művelődés Házában megrendezett kiállítás pedig épp azt tükrözte, hogy milyen sokoldalúak a fogyatékos emberek. Valószínűleg csak a legjobbakat válogatták be, a Mátyás és a reneszánsz – Országos Ipar- és Képzőművészeti Kiállítás anyagai közé. Sajnáltam, hogy csak egyedül én nézegettem a grafikákat, akvarelleket, a batikolt selymeket, a patchworktechnikával készült darabokat. A kicsi kamarajellegű kiállítás akár országjáró körútra is indulhatna.
Az esti program fergetegesre sikerült. Harmat Dávid, autizmussal élő fiatalember eddig magányosan, egy szál gitárral énekelte a cigány dalokat, most a Lasho Lecsó (Jó lecsó) zenekar tagjaként teszi mindezt. A Szegvári-Rigó családból a pedagógus édesanya,Szegvári Ildikó az együttes motorja, lánya Szegvári Júlia, és egyik fia is az együttes tagja, Ildikó és Júlia énekelnek, de Júlia táncol is, az egyik roma fiúval. Remek cigány dalokkal szórakoztatták a Művelődés Háza előtt felállított színpadon az esti közönséget. Utánuk aKanizsa Csillagai roma zenekar következett, akik felhívták Dávidot, hogy közösen énekeljenek két dalt. Dávid után a magyarszerdahelyi intézet fiataljai következtek. Ők roma táncot roptak, a Kanizsa Csillagai húzták a talpalávalót. Az ilyen alkalmak adnak lehetőséget a rendezőknek arra, hogy szavak, frázisok nélkül is letehessék voksukat az integráció mellett.
A szlovák és lengyel vendégeket is elvarázsolta az est hangulata. Az elismerés hangján szóltak a kitűnően megszervezett rendezvényről. A lengyelek elismerése azért is esett jól, mert hasonló, nagyszabású fesztivált ők is rendeznek (az Esőember is hírt adott róla1). Következő fesztiváljukra az egész Lasho Lecsó zenekart meghívták.
F. Á.