Munka ápolási díj mellett

November közepéig 1303-an vizsgáztak sikeresen azok közül az ápolási díjban részesülő felnőttek közül, akik az adott régió hiányszakmáinak területén képzési támogatást nyertek. A Lépj egyet előre! elnevezésű program azoknak az alacsony iskolai végzettségű, illetve szakképzetlen felnőtteknek kínál ingyenes képzési lehetőséget, akik ápolási díjban részesülnek, és a hagyományos képzési programokat nem vagy csak nagyon korlátozottan érik el. A legtöbben, több mint háromszázan szociális gondozó és ápoló képesítést szereztek. Rajtuk kívül még több százan végeztek az egészségügyi és a szociális szakma területén. Köztük több mint százhúszan óvodai dajkaként, 32-en betegkísérőként, mintegy százan pedig gyermek- és ifjúsági felügyelőként.

 

A sikeres vizsga után háromszáz embernek lesz lehetősége arra, hogy az ápolás mellett otthon dolgozzon. Ők mezőgazdasági gazdaasszony, panziós falusi vendéglátó, ezüstkalászos gazda képesítést szereztek. További harminc ember tette le a bolti pénztáros vizsgát, ők elsősorban arra számítanak, hogy helyettesítő pénztárosként dolgozhatnak.

A program e szakaszában csak az ápolási díjon lévő 18 és 62 év közöttiek vehetnek részt, mivel ők nincsenek felkészülve arra, hogy gondozási feladataik mellett vagy azok megszűnése után belépjenek az elsődleges munkaerőpiacra.

A 2009. december 16-tól 2011. március 31-ig tartó program keretösszege másfél milliárd forint, ebből legalább 2250 felnőtt támogatása biztosítható. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt keretében november elejéig összesen 1973 embernek biztosítottak ingyenes képzést az adott régió hiányszakmáiban. Az oktatásokat, vizsgáztatással együtt, jövő év január 31-ig kell befejezni.

 

(A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal közleménye)