Köszönet a segítőknek

Kedves Szülők és Kollégák! 

Önök előtt is ismeretes hogy ebben az évben a Pest Megyei Önkormányzat elnökének megbízásából elemző-javaslattevő munkát végeztem a tanköteles kor előtti és a tanköteles autista gyerekek ellátásának jelenlegi helyzetéről. Feladatom volt – a jelen helyzet ismeretében – megoldási javaslatokat is tenni az ellátásra. 

Ezen a helyen is szeretnék azoknak a szülőknek külön köszönetet mondani, akik kitöltötték az adatgyűjtéshez szükséges kérdőívet és javaslataikat problémáikat, gondolataikat megosztották velem. 

Az adatok összegyűjtésében nagy segítséget nyújtott a két megyei szakértői bizottság vezetője, az ott dolgozó kollégák, a Pest megyei ideggondozó szakorvosai, munkatársai, az intézményvezetők és tanártársaim. A kilenc hónapig tartó munkát befejeztem, a javaslatokat kollégáimmal együtt megtettük. Remélem sikerül hozzájárulni ahhoz hogy az autista gyerekek számára biztosított ellátás a megyében előbb-utóbb valamennyire megvalósul. 

László Zsuzsanna 
gyógypedagógus, a Szakmai Munkacsoport vezetője