Egy szegedi nagyáruház kávézójában találkozom a Szivárvány Autizmus Egyesület képviselőivel. Harter Árpádné, Jusztina az egyesület vezetője határozott energikus nő. Bár a lánya már 15 éves, nem süpped bele a reménytelenségbe. Úgy gondolja Krajnyászky Istvánné Magdival együtt – akinek a fia szintén 15 éves -, hogy valami kellene azoknak a tizenéveseknek, akik mindjárt elhagyják az iskolát. Mondjuk nappali foglalkoztató meg munka. A lakóotthon még odébb van.
Hogy ez a “valami” minél előbb konkrét, meghatározott intézményekben öltsön testet, Jusztina, tíz szülővel együtt, 2003-ban megalapította az egyesületet. Mikor hozzákezdett a szervezéshez, elkeseredett, úgy érezte, teljesen egyedül van. De pontosan tudja, hogy nehéz a szülőket kirángatni a teljes reménytelenségből, ezért nem adta föl. Az alapítók kis csapata pedig tele van tervekkel. Figyelik a pályázatokat, minden “résbe” igyekeznek betenni a lábukat. Gyerekeik a Sólyom utcai általános iskolába járnak, ahol két autista csoport van. (Magdiék Sőregről utaznak be mindennap, ami nem kis – pénzbeli – teljesítmény, hiszen a férje is, ő is rokkantnyugdíjas.) Az Autisták Érdekvédelmi Egyesületén keresztül pályáztak és nyertek: úszásra, vízi terápiára nyerték a pénzt. A gyerekek és szülők is nagyon szeretik a foglalkozásokat. Az iskolának is jutott az úszásra nyert pénzből, cserében gyógylovaglásra viszik a gyerekeket.
Az egyesület a Csongrád megyében autistát nevelő szülőket akarja/szeretné összefogni. Azt remélik, hogy a nem sokára beinduló új, szegedi civil rádió, amely nem csak nevében lesz a civileké, nagy segítséget ad majd nekik, hogy minél többen megismerjék céljaikat, és ennek nyomán minél többen csatlakoznak hozzájuk. Hiszen minél többen vannak, annál nagyobb erőt képviselnek. Bár már az ő gyermeküket nem érinti, szeretnék elérni, hogy a szegedi szakértői bizottságban is legyen autizmushoz értő gyógypedagógiai szakértő. Most Békéscsabára vagy Pestre járnak a szakértői véleményért. Ezen persze csodálkozom, mert el nem tudom hinni, hogy az az önkormányzat, amelyik külön Fogyatékosügyi Fórumot alapít, pályázati alapot hoz létre a fogyatékosok jobb életminőségéért harcoló civileknek, ne adna továbbképzésre néhány tízezer forintot annak a gyógypedagógusnak (akár pályázat útján), aki most a szakértői bizottságban dolgozik. (Nem ismerem a helyi viszonyokat, tehát nem vitatkozom.) Megfigyelőként ők is részt vesznek a fórum rendezvényein, ám ezt a státuszt szeretnék rendes tagsággal felváltani.
Másik, épp megvalósítás előtt álló tervük, a szülőknek szóló előadássorozat. Most épp helyszínt és előadókat keresnek. Sajnos, nem tudom, ki foglalkozik az autista kamaszok szexuális felvilágosításával, de úgy gondolom, ebben az Autizmus Kutatócsoport talán tudna segíteni, hiszen nekik van egy Serdülő házuk is. A helyszínben viszont kísérőm segített. Magyar Adél, a KORINTA alapítvány vezetője, aki elhozott az általam csak nehezen megtalálható kávéházba. Felajánlotta az alapítvány által működtetett Odú Korai Fejlesztő Központot, ahol még a gyerekfelügyelet is megoldható.
Mielőtt elbúcsúztunk volna, gyorsan megbeszéltek néhány közös együttműködési lehetőséget, ami azért is jó, mert Magyar Adél és munkatársai tervezik, hogy autista csoportot is indítanak. Most fogják elvégezni a Kutatócsoport tanfolyamát. Ezeket hallgatva igazán eredményesnek mondhatom szegedi jelenlétemet: összehoztam két civil szervezetet.
F. Á.