Mindenkinek nehézséget okozhat a gyermekek felügyelete, egy-egy alkalomra, különösen akkor, ha nincs család, aki segítene. Régebben nekem is volt egy távolabbi rokonom, aki időnként kisegített, de külföldre költözött. Tudtam, hogy Budapesten működik egy Ficuka Bébihotel1 nevű intézmény, amolyan éjjel-nappali óvoda, főleg azoknak a családoknak, akik ezt meg tudják fizetni, és persze egészséges gyermekeknek. Bébiszitter közvetítéssel is foglalkoznak. Végül is elszántam magam és felhívtam őket.
Amikor telefonáltam, megkérdezték, hogy hol kellene a gyerekekre vigyázni, illetve melyik iskolából hová kell hazavinni őket (az én fő problémám az, hogy a munkahalyemről nem mindig érek el időben az iskolába, és ezt az iskola – finoman szólva – nem veszi jó néven). Elmondtam azt is hogy fogyatékos gyerekről van szó. Rögtön megkérdezték, hogy egészségügyi vagy gyógypedagógiai ismeretek szükségesek-e. Fiatal vagy inkább idősebb dadust szeretnék, férfit vagy nőt? Mondtam hogy teljesen mindegy, csak jó lelkű legyen és okos, nincs szükség semmilyen különleges képesítésre.
Mivel a dolog nagyon sürgős volt, másnap öten jelentkeztek: két fiú, két lány és egy nagymama. Közülük egy lányt és egy fiút választottam, akik felváltva (ki mikor ér rá) vállalták a feladatot. Havi 2-3 alkalommal van rájuk szükség, mindig az jön, aki ráér. Az első éles bevetés előtt egy-egy délutánt együtt töltöttek a gyerekekkel, hogy megszokják őket, én meg leírtam nekik a legfontosabb információkat. Az első tapasztalataim nagyon jók, a fiam (nyolcéves, nem beszélő autista), hajlandó eljönni velük az iskolából, lemegy velük a parkba biciklizni, még fagyizni is voltak.
Nekem nagy biztonságot jelent, hogy bármikor számíthatok rájuk, a gyerekekre mindig ugyanazok a személyek vigyáznak. (Ha valami rendkívüli helyzet lenne, pl. mindkét dadus foglalt vagy beteg, végszükség esetén helyettest biztosít a szolgálat, tehát sosem vagyunk ellátatlanok.) Nem tekintik szívességnek, amit tesznek, csak az vállal fogyatékos gyereket, akinek rutinja van benne, és szívesen csinálja (pl. gyógypedagógusnak készül). Lényeges, hogy már az első alkalommal közöljük, hogy a gyerek fogyatékos, és milyen fontosabb problémák vannak vele, hogy csak olyan jelentkezzen, aki képes ezzel megbirkózni. Órabérük 3-600 Ft között van, két gyerek esetén 500-700 között. Nekem 500 forintért vállalták a két gyereket.
Összegezve: Azoknak a budapesti vagy Budapest környéki szülőknek, akiknek kiskorú gyerekük van, és képesek egy-egy alkalommal néhány órát megfizetni, nyugodtan ajánlhatom őket.
Telefonszámuk: 338-2836. És ez itt nem a reklám helye, hanem a segítésé. Mert másoknak is lehetnek hasonló gondjaik.
Széplaki Mirjam
Jegyzet:
1Ficuka bébihotel megszűnt, Au pair Kft. lett belőlük. Elérhetők: 1124. Budapest Sirály utca 5/a Tel: 235-0889, 486-1987, 486-1988 | Fax: 235-0890 www.aupairkft.hu