Júniusi hírlevél

Az egyesület 2007. május 25-én megtartotta rendes éves közgyűlését, amelyen elfogadásra került a 2006-ról szóló közhasznúsági beszámoló. Az előzetesen jóváhagyott szövetséggé alakulási folyamat első fázisa is lezárult. A közgyűlés egyetértett azzal, hogy az Autisták Érdekvédelmi Egyesülete a számában és minőségében is megnőtt feladatokhoz alkalmazkodva, a jövőben szövetségi formában működjék. A jóváhagyott új alapszabály szerint az egyesület már Autisták és Autisztikusok Országos Szövetsége (AOSZ) néven folytatja munkáját. A Fővárosi Bírósági jóváhagyásának, valamint az átalakulás adminisztratív levezetésének idejére az elnökség mandátumát a következő, most már szövetségi közgyűlésig a tagság meghosszabbította.

 


AUTISTA INFÓ 2007 
Megjelent az Autista Infó című kiadvány új, bővített és aktualizált tartalommal. Kérésre a füzetet postaköltség térítése ellenében postázzuk. Hívja a (06 1) 301 9067-es telefonszámot napközben de. 9 és 13 óra között, vagy írjon címünkre: 1066 Budapest, Jókai utca 2-4. E-mail: info@esoember.hu. Internettel rendelkezők a hasonló (www.autista.info.hu) névű, a nemzeti Civil Alapprogram támogatásával létrehozott, rendszeresen karbantartott honlapon hamarosan hozzájuthatnak az aktuális információkhoz, változásokhoz.

 


TAGDÍJ/ELŐFIZETÉSI DÍJ 
Az egyesületi tagdíjat befizetők ez évi tagságukat megerősítendő, az egyesület szövetséggé alakulását követően automatikusan az Autisták és Autisztikusok Országos Szövetségének (AOSZ) egyéni ill. szervezeti tagjaivá válnak, és a szolgáltatásokat természetesen továbbra is igénybe vehetik. Kérjük mindazokat, akik 2007-es tagdíjukat ill. az előfizetési díjat még nem fizették be, szíveskedjenek ezt mielőbb megtenni. Az egyéni tagdíj mértéke ebben az évben 2700 Ft/év, szervezeti tagdíj 10 000 Ft/év. A tagdíjak tartalmazzák az Esőember folyóirat előfizetési díját.

Az Esőember a jövőben az AOSZ folyóirataként jelenik meg, előfizetési díja 2000 Ft/év.

 


MAJÁLIS BUDAPESTEN 
Kellemes időben, színes programmal, és ezúttal is sok-sok finomsággal várta vendégeit Kovács Marianna május 19-én, a Zuglói Benedek Elek Iskolában. Bár ezúttal a szokásosnál valamivel kevesebben tudtak eljönni, de az autistát nevelő családok a testvérekkel és a vendégekkel így is betöltötték az iskola auláját. Köszönet a szervezőknek, nem utolsó sorban Kudari Nórának.

Neki köszönhető, hogy Müller Péter Sziámi eljött a rendezvényre, beszélgetett az autista fiatalokkal, s külön erre az alkalomra írt saját verset is mondott.

 


SZÜLŐKLUBOK RENDEZVÉNYEI 
A Jelencsics Beáta vezette győri Szülőklub 2007. június 2-án, a győri Xantus János Állatkert látogatására hívta a klub tagjait. Az állatkert melletti játszótéren kötetlen beszélgetést folytattak. A program a sérült gyerekeknek ingyenes volt a Mit tehetnék érted? Autista Otthon Alapítvány jóvoltából. Kísérőknek, barátoknak kedvezményes belépőt biztosított az alapítvány. A szülőklub további programjairól érdeklődni lehet Jelencsics Beánál a (06 30) 534 6960-as vagyjelencsicsb@fenyjel.hu e-mail címen lehet.

 


A MA Alapítvány május 5-ei “Beszélgessünk az autizmusról szülőklub” résztvevő Büki doktor beszámolóját hallgathatták meg a DAN! 2007. áprilisi konferenciájáról. Érdeklődni, további információkért hívni a (06 1) 275 2455-ös telefonszámot lehet. E-mail: info@maalapitvany.hu. Honlap: www.maalapitvany.hu

 


SEGÍTSÉGKÉRÉS 
Nyolcéves autista, nem beszélő, nem szobatiszta fiú édesanyja kér S méretű Tena plusz pelenkát. Akinek van feleslege, vagy bármilyen módon segíteni tudna, kérjük, hívja Szepesi Józsefnét a (06 1) 291 6786-os vagy a (06 20) 441 6547-es  telefonszámon, ill. írjon a 1181 Budapest Havanna u. 66. címre.

 


ADATOK A CIVILEKRŐL  
A nonprofit szervezetekre vonatkozó 2005-ös év adatait tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kimutatás papíralapú kiadása is folyamatban van. Elérhetőség ill. összefoglaló: 

http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/stattukor/nonprofit05.pdf

 


MEGÚJULT HONLAPUNK 
A www.esoember.hu honlapunkat rendszeresen látogatók hamarosan megújult arculattal, a régi adattartalommal és kibővített szolgáltatásokkal találkozhatnak. Reméljük, mindenki megtalálja a számára fontos információkat, bővül majd a kérdezz-felelek rovat látogatottsága, és mind a szülők mind a szakemberek megelégedéssel olvassák az oldalakat.

 


TÁMOGATÓ SZOLGÁLAT BUDAPESTEN 
A 2004. decembere óta a II.,  III., IV., XIII., és XIV. kerületben működő CAT – Otthon Kht. 2005. októberéről Budapest egész területére kiterjesztette szolgáltatásait. A 2007. január 1-jétől hatályos jogszabályi változások következtében a szolgáltatás igénybevételének lehetősége módosult. Támogató szolgálat igénybevételére jogosult az a fogyatékos személy, aki fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, vagy emelt összegű családi pótlékot kap. Szolgáltatásai: Információ és tanácsadás, személyi segítés, szállítás szervezése. Kiegészítő szolgáltatások: Gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás segítése, de eseti, speciális kéréseket is teljesítenek. Térítési díjaikkal a fogyatékkal élő klienseik életkörülményihez igazodnak, jövedelmi viszonyaik alapján a térítési díjak személyre szabottan kerülnek megállapításra. 

További információ kérhető: Budapest egész területén Kristóf Annamáriától a (06 30) 678 7370-es telefonszámon. 

Szolgálatvezetők elérhetőségei: 

  • II. ker.: Jókuti Judit (06 30) 497 6117.
  • III. ker.: Magyar Csilla (06 30) 496 4173. 
  • IV. ker.: Udvari Katalin (06 30) 748 6255. 
  • XIII. ker.: Mészáros Anasztázia (06 30) 748 6235.
  • XIV. ker.: Vitál Katalin (06 30) 748 6251.

PÁLYÁZATI TANÁCSADÁS 
Egyesületünk honlapján (www.esoember.hu )autizmussal foglalkozó civil és szakmai szervezeteknek részére On-line pályázati tanácsadó rovatot üzemeltetünk. Kérjük, keressék meg a nyitó oldalon ezt a menüpontot, Petri Gáborpályázati menedzser a beérkező kérdéseket rendszeresen figyeli, és érdemben megválaszolja. 

 


HRG terápia 
Budapesten, a kispesti uszodában, HRG oktatást tart szombaton délelőttönként autista és mozgássérült gyermekek részére Tamás Attila. Jelentkezni lehet a (06 30) 380 7399-es telefonszámon, vagy e-mailen: tamasattila@xnet.hu címen. 
 

Szerkesztette: 
Kocsis Alajos