Egy autista kisfiú édesanyja, 2005 októberében, az interneten szörfölve rábukkant az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete címére. Ők Pakson élnek, s városukban több autista gyermek élt. Gondolt egy merészet, összedugta fejét az érintett szülőkkel, s telefonon megkeresték egyesületünket. Szerették volna fölvenni velünk a kapcsolatot, ezért meghívtak bennünket Paksra.
Örültünk a meghívásnak, de sok időnk nem maradt a szervezésre, mert nyakunkon volt az őszi esős időszak. Három nap alatt körtelefonon összeszedtük a csapatot, ötvenszemélyes buszt rendeltünk, és október 12-én, reggel nyolckor, útra keltünk. Jött a gyerekek apraja-nagyja és majdnem mindegyiknek az anyukája. Velünk tartottak a Móra Ferenc Általános Iskola gyógypedagógusai is.
Vendéglátóink, élükön Barna Márta sorstársunkkal, nagy lelkesedéssel fogadtak bennünket. Elkalauzoltak minket a Makovecz Imre tervezte templomba, majd egy csodálatos parkban sétáltunk. Ez után jött az igazi meglepetés. Márta a város melletti hévégi telkükre invitálta csoportunkat egy kis lovaglásra. A kistermetű pacikon gyerekeink többsége kipróbálta a lovaglást – a gazda és egy-egy szülő segítségével. Tiszteletünkre a nap is hét ágra sütött. Az mindennek a fénypontja volt, hogy a paksi szülők körberakták az udvart asztalokkal, rajtuk hegyekben álltak a finom sütemények, amiket ők készítettek. Fából készült játékok is voltak kertben, így aki nem mert közeledni a lovakhoz, vidáman csúszdázott.
A két szülőcsoport tagjai egymás szavába vágva mindent tudni akartak egymásról, ám az idő rövidsége miatt nem tudtuk kellőképpen kibeszélgetni magunkat. Megígértették velünk, hogy ebben az évben is meglátogatjuk őket. Rajtunk nem fog múlni, már alig várjuk, hogy jó idő legyen, és ismét kirándulhassunk.
Látogatásunk megtette hatását: a baráti társaság egyesületté alakult. Nevük: VACKOR Autista és Fogyatékkal Élők Szüleinek Paksi Egyesülete. Elérhetők a (06 20) 460 4581 telefonszámon.
Hegyes Imréné