Háy János: A Gézagyerek

A követ kell nézni – mondta a művezető az asszonynak a bolt előtt, hogy arra a Géza éppen jó lenne. Menjen másnap a fejtőbe, ott elrendeznek mindent, megmutatják neki a helyet meg a munkát. Az asszony alig hitte, vissza is kérdezett, hogy biztosan a Gézáról van-e szó, és tényleg holnap kell-e. Hát persze – bólogatott a művezető. Végre állást kap a gyerek – gondolta az asszony a boltból hazafele -, nem ül egész nap a konyhában a sparhelt mellett, olyan lesz, mintha nem is volna hibás, mert így hívták az ilyeneket: hibás. A Géza hibás – mondták a faluban, nyersen, kicsit vádolva is ezért a Gézát. Mintha okozója lett volna saját nyomorúságának, mindannak a sok-sok hibának, ami a testbe és a fejbe volt belevarrva. Hibás a hibái miatt – gondolták a faluban a parasztok, holott a Géza erről semmit sem tehetett, inkább az Úr képébe kellett volna vágni: hibás – de erre gyávák voltak a parasztok, rettegték a büntetést. Csak az asszony gondolta, mikor a templomban kulcsra tette a kezét, hogy mit képzel ez az Isten, miért veri őt ezzel a beteg gyerekkel. Keresztet vetett hirtelen, mert azt mondta, gazember, rá az istenre, hogy gazember. Belül sokszor marta, hogy nem elég ez a beteg fiú, még a lelkiismerete is fúrja a vádaskodás miatt. Ő mindent megtett – gondolta -, biztos ő is rontott valamit – gondolták a parasztok. Hordta a hasában kilenc hónapig – amikor a hasában hordta, akkor rontott valamit – gondolták a parasztok -, melengette – gondolta az asszony -, de az isten az nem figyelt rá, hogy hibátlan szülessen, olyannak, mint mások. 

(részlet)