Felújítás

Felújítják azokat a főváros által fenntartott otthonokat, ahol értelmi fogyatékosok élnek.

A munkálatokat 2003-2004-ben végzik el. A fővárosi önkormányzatnak négy intézménytípusa van, 27 intézményben és 51 telephelyén több mint 8200, szociálisan rászorulót gondoznak, ápolnak. A fogyatékosokat befogadó intézmények egy része a fővárostól távol, régi, sokszor műemlék épületben, korszerűtlen körülmények között teljesíti feladatát. Fontos tehát az a szakmai program, amelynek során 2000 és 2006 között az intézményeket felújítják, korszerűsítik. A rekonstrukció során eladásokra is sor kerül, a régi (néha műemlék) kastélyokban múködő fogyatékos otthonokat (pl. Kéthely, Tordas) eladják. Az eladásból származó pénzt a program további finanszírozására fordítják. (A zsirai műemlékkastélyban élők helyzete bonyolultabb, a kastély az államé, ráadásul visszaigényelte a rúmai katolikus egyház.) Rekonstrukcióra 30 milliárd forintot szánt az önkormányzat, Skultéti József, a fővárosi önkormányzat szociális ügyosztályának vezetője szerint ez a pénz nem lesz elég a célra. Csak remélni tudjuk, hogy ennek során az ott élők a fővároshoz közel lelnek új otthonra, megkönnyítve ezzel a családnak a kapcsolattartást.