Dr. Salné Lengyel Mária gyógypedagógus. A Fejlesztő Pedagógia c. szakfolyóirat alapító főszerkesztője, kiadója, a Mentor nevű könyvesbolt tulajdonosa és működtetője. Bár már nyugdíjas, de dolgozik egy nevelési tanácsadóban. Az alábbi interjú „négykezes”: elküldtem e-mailben a kérdéseimet, és ő „postafordultával” válaszolt rá.
– Mostanában, mindenki az integrációról beszél. Gyógypedagógusként és kutatóként mi a véleménye a hazai integrációról?
– Sajnos, már a kérdésére sem lehet részletesebb magyarázat nélkül felelni azért, mert fogalmi tisztázatlanságokkal terhes az egész problémakör. Az integráció az első időben (1993, majd a 2000-es évek eleje) egyértelműen a fogyatékos tanulók épekkel történő együttnevelését, oktatását jelentette. Ma, ha rádióban, tévében vagy valamilyen újság cikkben az integrációt megemlítik, már nem tudni, miről van szó. A roma tanulók integrációs felkészítése és a fogyatékos tanulók együttnevelése a közbeszédben teljesen összemosódott. Mindkét esetben a többségi iskolába történő beillesztésről van szó, de a mód, a módszerek tekintetében óriási különbségek vannak.
Csak szigorúan a kérdésre válaszolva, sajnos azt kell mondanom, hogy a hazai integráció árt a fogyatékos és az ép gyermekeknek és a közoktatás minőségének is. Feltételek hiányában – mind a tárgyi, mind a szakmai feltételek hiányában – integrálni törvénysértés. A közoktatási törvényben megfogalmazottakat, Irányelv címen ismertté (?!) vált miniszteri rendeletben(1) lévőket egyszerűen figyelmen kívül hagyni; a szakmai ellenőrzés hiányát tudomásul venni; azokat a jelenségeket, amelyek a rossz integrációból fakadnak szó nélkül hagyni – pl. a nagyszámú reszegregált(2) tanuló, az iskolai teljesítmények drasztikus romlása, a kompetenciahiány az iskolákban –; az 1993-as törvénnyel lehetővé váló együttnevelésre alig reagáló pedagógusképzést nem változtatni az felháborító és felelőtlen magatartás a társadalommal és az egyes gyermekekkel szemben.
– Amikor az OKI munkatársaként, 2001-ben ezt a területet kutatta, milyen tapasztalatokat szerzett? A tanárok nyitottak voltak, megvoltak a tárgyi feltételek stb.? Ezt csak azért kérdezem, mert ha az akkori megállapításaik eljutottak voltak a döntéshozókhoz, talán másképp kezdenek hozzá.
– Az integráltan oktatott fogyatékos tanulók helyzete (2001) OKI kutatás, témavezetőjeként – ezelőtt kilenc évvel azt tapasztaltam, hogy a törvényi előírásoknak nagyon kevés iskola felelt meg a vizsgáltak közül. Ez a helyzet azóta még inkább romlott, sok helyen a fenntartó integrálónak „nevezett ki” minden közoktatási intézményt. Naponta szembesülök – egy nevelési tanácsadóban dolgozom –, hogy milyen sok gond van az iskolákban. A szakértői bizottságok javaslatával szembemenő szülői döntések: nem fogadják el azt a kijelölt iskolát, ahol a feltételek többsége megvan az eredményes oktatáshoz; egyes iskolavezetők téves értelmezése az SNI-s tanulók jogaival kapcsolatban; a pénzhiány-szülte jogszabály módosítások átláthatatlanná tették a ’90-es évekig tiszta és átlátható fogyatékosságügyet.
– Sokan a gyógypedagógus szakma elsorvasztásaként élik meg az integrációt. Hol a helye a gyógypedagógusnak a mostani iskolarendszerben?
– Igen, ez sajnos ebbe az irányba mutat. Nagyon sok oka van ennek, de – miután én is gyógypedagógus vagyok – inkább arról beszélek, hogy példa nélküli, ahogyan a gyógypedagógus szakma és főleg a gyógypedagógiai tanárképző főiskola, mintegy „megadta” magát annak a szakmaiatlan integrációnak, ami az oktatáspolitika elmulasztott ellenőrzései, számonkérései miatt kialakult.
A gyógypedagógus a fogyatékos gyermekek nevelője, oktatója. Nem fejlesztőpedagógus, nem korrepetitor és a legkevésbé sem továbbképzés-vezető a többségi tanítók kompetenciabővítése érdekében.
Akik a hazánkban kialakult integráció mellett állnak, elfelejtik, hogy egy világhírű gyógypedagógiai rendszert sorvasztanak el intézményeivel, hagyományaival és nem utolsó sorban a felgyülemlett tudással együtt. A szegregált intézményrendszernek egyre inkább helye van a mai közoktatásban. Nincs tudományosan kidolgozott olyan minősítő eljárás, amellyel viszonylagos biztonsággal megjósolhatják az integrációba vont tanulók iskolai karrierjének eredményességét. Amíg a továbbtanulás és a munkába állás ép tanulók esetében is igen nehéz, álságos integrált munkahelyet ígérni a fogyatékos fiataloknak és szüleiknek. A szegregált intézmények folytatását jelentő védett munkahelyek megszüntetése előrevetíti, hogy az iskoláztatási idő lejárta után képzetlen, önmagát eltartani nem tudó fiatalok kerülnek ki a nagybetűs Életbe.
– Külföldön ezt hogy csinálják? Most jött haza tanulmányútról az egyik ismerősöm Olaszországból, és azt mondta, hogy ott hatalmi szóval az egyik napról a másikra megszüntették a szegregált iskolákat, és mindenki a normál általánosba jár. Biztosan vannak ennél jobb példái is.
– Nincs „külföldi” példa. Van olasz, svájci, finn stb. Ha körülnézünk akkor azt is láthatjuk, hogy ott, ahol hatalmi szóval szüntették meg a szegregált, gyógypedagógiai iskolarendszert, egyre több elkülönített osztály, iskola jelenik meg. Ezek a különoktatás iránti igényt pótolják, egyelőre csak a magániskolák égisze alatt.
Ahol jól csinálják, ott mindenki számára világos, hogy sokkal több pénzt kell fordítani az együttnevelésre, a körülmények megteremtésére a fogyatékos tanulók fejlődése érdekében: az akadálymentesítés, a szaktudás biztosítása, amely lehet kéttanáros modell, de mindenesetben gyógypedagógiai asszisztensek segítségével történik, a modern eszközök az érzékszervi fogyatékos tanulók esetében, a megfelelő osztálylétszám. Ugyanez a másik oldalról is elmondható: az ép értelmű tanulók sem kerülnek hátrányba, ők is megkapnak mindent, ami az eredményes továbbhaladásukhoz szükséges.
Végig vehetnénk a fogyatékossági területeket, hogy mit eredményezett a rosszul értelmezett integráció. Ha csak a hazai logopédiai szakterületet nézem, akkor az integráció, a logopédusok utazótanári „kinevezése” azt eredményezte, hogy a logopédiai alapellátást képező beszédhibás óvodások, tanulók ellátása veszélybe került. Az SNI tanulók (diszlexia, diszgráfia stb.) törvénybe előírt intenzív kezelése miatt nem jut idő az óvodás és kisiskolás korosztály ellátására. (És akkor még nem is beszéltünk arról az időtöbbletről, az utazásokról, ami egy logopédus 3-4 intézménybe való dolgozását jellemzi).
– Van valami ötlete, hogyan kellene ezt jól csinálni?
– 1993-ban, amikor az integráció lehetőségként bekerült a közoktatási törvénybe, a gyógypedagógiai szakterület kiállt a szegregált intézmények mellett és azt javasolta, hogy iskolakísérletekkel indítsák el az együttnevelést. Az iskolakísérletek szigorú előírások alapján történhetnek csak, és a beválást is bizonyítaniuk kell ahhoz, hogy elterjedhessenek. Ha akkor meghallgatják a területet, már régen eldőlt volna, hogy ez az út hogyan járható. Ehelyett azt történt, hogy „induljon el” az integráció, legyen ott a fogyatékos gyerek, azután majd minden szépen lassan kialakul. Hát, hogy mi alakult ki, azt most láthatjuk.
A hazai képhez az is hozzátartozik, hogy vannak jó példák, gyakorlatok az integráció eredményes megvalósításához. Ezek az intézmények lehettek volna a modellek és szépen, lassan, a törvényben is deklarált két helyszínen – szegregált intézmények és integrált iskolák – folyhatna a fogyatékos tanulók eredményes oktatása.
Dr. Salné Lengyel Mária – Ferenczy Ágnes
(1) 2/2005. (III. 1.) OM rendelet
(2) ismételten szegregált, azaz elkülönített