Emlékezés Gerő Zsuzsára

Erzsébet híd, Soroksári út, Thaly Kálmán utca, majd a lámpánál át az Ülloi úton és jobbra be a Bókay János utcába. Télen hóban, vagy amikor éppen elromlott az autó, metróval a Klinikák megállóig, aztán balra, majd megint balra az Apáthy utcába, végül néhány titokzatos pinceablak mellett elhaladva jobbra, és megérkeztünk. Semmelweis Orvostvdományi Egyetem l. sz Gyermekklinika Pszichológiai Osztály, Bókay János utca 54. 

1979 szeptemberétol, majd’ tizenöt éven át, ha esett, ha fújt, a hároméves Marcival kéthetente, majd késobb, a tizenéves iskolás nagyfiúval havonta tettük meg ezt az utat. Mindig örömmel mentünk, mert vártuk a találkozást Gero Zsuzsával. Nála, vele, jó helyen voltunk. Ha az o szellemében fejezném ki magam, azt mondanám: a megfelelo helyen voltunk, és a szükséges és elégséges mértékben voltunk ezen a helyen. 

Az Aspergeri autizmusról, mint Marci állapotáról való beszélgetésünk tárgyához tartozó fogalomról, még 1979 oszén, tole hallottam eloször. Szakszeruen és tárgyilagosan beszélt róla, ahogyan természetes és normális dolgokról beszél az ember. A szakmai tisztesség tehette, hogy soha nem minosített, soha nem kategorizált, soha nem prognosztizált, soha nem mondott sem többet, sem kevesebbet, mint ami feltétlenül szükséges volt. Mégis, közlésmódja-e hivatásban kötelezo – tárgyszeruségén mindig átütött a Leitmotiv: a gyermekek szeretete és a szülokkel való szolidaritás. 

Ma világosan látom, amit a diagnózis megismerésekor csak sejtettem, hogy ez a fajta tárgyilagosság segítheti a szüloket abban, hogy feltétel nélkül tudják elfogadni a gyermeket olyannak, amilyen. Miután a gyermekre többé nem úgy tekintünk, mint egy folytonosan javításra szoruló selejtes termékre, miután oszintén szembesültünk a valósággal és elfogadtuk azt, válunk (talán) alkalmassá (a nálam alázatosabb szülok szerint: méltóvá) arra az életre, amit – közkeletu kifejezéssel a fogyatékos, esetünkben – az autista gyermekkel való életközösség jelent. Aki ebben részesül, megtapasztalja, hogy ez segít megkülönböztetni a lényeges dolgokat a lényegtelenektol, a valóban fontosakat a kevésbé fontosaktól, megtapasztalhatja, hogy a fogyatékos gyermek (és felnott!) lehet ajándék, az emberi kapcsolatokat minosíto királyvíz. 

De mit él meg az a szülo, akinek autista gyermeke szétveri a lakás berendezését, módszeresen veri le a vakolatot, kiszaggatja a falból a villanykapcsolókat, megeszi a tornacipojét, folyamatosan veri a fejét az ajtófélfába, a legváratlanabb pillanatokban ordítani kezd, és mert sohasem alszik, valakinek mindig át kell virrasztania vele az éjszakát? 

Gero Zsuzsa sokat tudott a legsúlyosabb állapotú gyermekek szüleinek emberfeletti küzdelmeirol. Meggyozodése volt, hogy az igazán súlyosan érintett autisták csak a gyermekek állapotának megfelelo egyéni terápiával, speciális intézményben fejleszthetok. Olyan intézetben, ahol a szülok a legjobb helyen tudhatják kibírhatatlan, de számukra mégis az egyetlen és nagyon szeretett gyermeküket. E gyermekek iránti felelosség és a szülokkel való szolidaritás vezette, amikor Weiss Máriához és Székely Margithoz csatlakozva, három évtizeden át fáradhatatlanul ostromolták egy speciálisan autista-autisztikus gyermekek fejlesztésére, foglalkoztatására szakosodott intézmény létrehozásának tervével a különbözo állami szerveket, minisztériumokat. Mint tudjuk, nem sok eredménnyel. Egyikük sem értett a menedzseléshez, az úgynevezett lobbyzáshoz. Erre nem is maradt idejük. A gyermekekkel voltak elfoglalva. 

Az Autisták Érdekvédelmi Egyesületének 1989. évi megalakulása óta tagja, és mindvégig szakértoje volt. 

Tanácsadásra-beszélgetésre készen rendszeresen részt vett a szülotalálkozókon, látogatta a vidéki csoportokat, utánament egy-egy intézetbe került kis páciensének, a szakmai programokon együtt dolgozott az egyesület gyógypedagógus szakértoivel, és a Bókay utcai ambulancián folyamatosan fogadta gyerekeinket. 

Készségesen vállalta 1992-ben az Autisták Háza Alapítvány kuratóriumi tagságát, s járt el számtalan alkalommal személyesen is a tervezett intézmény ügyében. Weiss Máriával közös tervüket látta megvalósulni a szervezés alatt álló gyöngyösi Autistákat Segíto Központban, néhány hete még együtt beszélgettünk a szakmai program tervezetérol. 

Az Autisták Érdekvédelmi Egyesülete számos intézmény támogatásával és az autisták ügye mellett elkötelezett szakemberek segítségével most azon munkálkodik, hogy amit megálmodott, végre megvalósulhasson. 

Gero Zsuzsának az autisták érdekében végzett munkájáról a Nappali álmodozók címu dokumentumfilm részletei, és több órányi, még feldolgozatlan anyag tanúskodik, emlékét az autistákat nevelo családok, szülok és gyerekek orzik, és biztosan nem tévedek, ha azt gondolom, hogy mindenki, akinek megadatott, hogy találkozhasson vele. 

Szöllossy Ágnes