Eltelt három év

Hihetetlen, hogy három év ilyen gyorsan elszaladt. Pedig, így ötven fölött az ember minden eltelt évet babusgat, megbecsül és hálát ad érte. Most csak a szépre emlékezem, mert a nehézség, a kudarc, a bosszankodás így utólag kifejezetten szép. Köszönöm a sorsnak, hogy ezen triász alatt nagyon sok szülőt megismerhettem. Elbűvölt az a tartás, ami csak a lélek legmélyéről jöhet, lenyűgözött az a feltételnélküli szeretet, ami a gyermekek felé áradt, és felemelt az a hit engem is, amit Önökben, kedves szülők, megtapasztalhattam. Köszönöm az egyesületet az elődöknek, kik az utat kitaposták. 

 

Ami itt a három év alatt történt azt természetesen nem lehet egyetlen ember “számlájára” írni, sem pro, sem kontra. Szerénytelenség nélkül állítható, hogy egy ütőképes ügyvezetés, elnökség illetve vezetőség munkálkodott itt az évek alatt, gyakrabban a háttérben és időnként a nagyobb nyilvánosság előtt is. Ami hiányosság, mulasztás történt az önmagunkból fakadt, úgy gondolom ezeknek nyílt bevallása kötelező érvényű, de egyáltalán nem szégyenteljes dolog. 

Idén Mikulás napján választás lesz, hogy mit hoz a Mikulás, nem tudhatjuk. 

Így az év vége felé közeledve kívánok mindenkinek áldott karácsonyt, és nehézséget legyűrő boldog új esztendőt! 

Faragó Ferenc