Bolt a fogyatékosokért

Régi vágy, hogy legyen a fogyatékos emberek által készített termékeknek boltja a fővárosban. Egy olyan bolt, ahol az ország minden részéből vannak beszállítók. Az Erfónak, az egyik legnagyobb védett szervezettnek évek óta van a Dózsa György út elején, de itt praktikus, a mindennapi életben használatos dolgokat árulnak. Ágynemut, ruhákat meg efféléket. De olyan nincs, ahol azokat lehetne megvenni, amelyek többek mint egyszerű használati tárgyak. Mondjuk, egy szépen megformált kancsót, egy gyönyörűen hímzett terítőt. Ami a magyaroknak nem sikerült, az sikerült az olaszoknak. 

 

A Crea-Attiva Onlus nevű olaszországi nonprofit szervezet a magyarországi Quipu Kft. segítségével a IX. kerületi, Tompa utcában, boltot nyitott. (A quipu – mint megtudtam -, a dél-amerikai csomóírás neve.) Aki a kerület és az utca hallatán ingatja a fejét, rosszul teszi, és ha rég járt errefelé, nézze meg, érdemes. Ez a kerület egyik szépen felújított sétáló utcája. Padokkal, fákkal, díszburkolattal.

 

A bolt mindjárt az utca elején van, nem messze van a körúttól. Neve ugyanaz, mint az alapítványé: Crea-Attiva. Kult Melinda az üzlet vezetője azt mondja, hogy nagyon pozitív jelzéseket kap a nézelődőktől és a vásárlóktól. Tudniillik a kirakatban tábla fogadja az arra járót, hogy itt fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek termékeit árulják. A beszállítói kört most bővítik, de már így is nagyon sok egyesülettel tartják a kapcsolatot, és abban bíznak, hogy hírüket hallva, maguk a fogyatékos emberek szervezetei is megkeresik őket. Bár akkor nem tudom, hová teszik az árut, mert az aprócska boltban már most is nagy a választék. A művészi munkák és a használati tárgyak kavalkádjában az előbbiek vannak túlsúlyban. Csupa, csupa hand by, azaz kézműves munka az ország minden tájáról és Olaszországból. Hímzések Szegedről, festett porcelánok Bolognából; ékszerek, üvegtárgyak Rómából; játékok a budapesti Gondviseléstől, gyertyák, szőnyegek a tatai autista lakóotthonból; füzetek és ugyancsak gyertyák Dunaharasztiból.. (Jó volt látni az ÉTA tagszervezeteinek munkáját, és jó tudni, hogy a kft. bővíteni szeretné kínálatának körét, és ebbe a bővítésbe újabb ÉTA tagok is beleférnek.)

 

Nem lehet mindent felsorolni, mert annyiféle és annyifajta játék, dísztárgy van, hogy aki csak cél nélkül ugrik be, hogy valamit vesz.. nos, annak nehéz lesz a választás.

 

A nagyközönség a BNV-n, a nagy hagyományokkal rendelkező Budapesti Nemzetközi Vásáron (szeptember 11-19.) is láthatta a Quipu kínálatát. Remélhetőleg sokan meglátogatták pavilonjukat, és sokan meggyőződtek arról, hogy a fogyatékos emberek, ha esélyt kapnak, az épekhez hasonló teljesítményekre képesek.

 

 


 

Crea-Attiva kézműves termékek boltja 1094 Budapest, Tompa utca 16. Tel./fax: (1) 215 0592. Quipu Kft: 1095 Budapest, Mester utca 11. Tel./fax: (1) 215-0952. Ügyvezető igazgató: Petrikovits Alleva Katalin: (20) 570 7012. Üzletvezetők: Kult Melinda: (20) 584 4862; Szabó Lajosné Éva: (20) 253 9290. E-mail:quipu@quipu.hu