Az erőszak ellen

Azt hiszem sok egyesületben fölsóhajtottak, mikor megtudták: végre kiírásra került a 2004-es működésre szánt összeg. Nemcsak erről, hanem a tárca által májusban meghirdetett pályázatairól is tájékoztatott az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) helyettes politikai államtitkára Szabó Sándorné. Az egészségügyre és a szociális ellátásra pályázati úton összesen 1,4 millárd forintot ad a tárca, ami a fogyatékosügy, a gyermek- és ifjúságvédelem, a szociális szolgáltatások, valamint az Idősügyi Titkárság között oszlik meg.

 

Pályázni lehet többek között regionális jelnyelvi tolmácsközpontok modellprogramjának működésre (66 millió), valamint a fogyatékos emberek befogadását elősegítő szolgáltatások infrastrukturális fejlesztésére is (35 millió oszlik meg 7 szervezet között) lehet pályázni. De a fogyatékosok lakóotthonainak működési költségeire is lesz pénz. A támogató szolgálatokra kétféle pályázat is vonatkozik: egyrészt magára a támogató szolgálatra, másrészt e szolgálatok képzési programjára.

 

A kis és ernyőszervezetek működési költségére összesen 61,5 millió forintot szán a tárca, ami 10 szervezet között oszlik meg. Mivel ez az összeg már a 2004-es költségvetésben szerepelt, igaz, nem nevesítve – mint például a négy nagy tradicionális szervezeté (MEOSZ, SINOSZ, MVGYSZ, ÉFOÉSZ) – nem lehetett volna előbb kiírni a pályázatot? Ebben persze nem az ESZCSM a hibás, hiszen csak akkor írhatja ki a pályázatot, amikor már nála a pénz. Persze az is megoldás lehetne, hogy kis ernyőszervezetek is eleve nevesítve kapják a pénzt, utólagos elszámolásra, amiben azt is bizonyítják, hogy a szigorú kritériumoknak nem csak papíron felelnek meg. (Ezek a kritériumok a mostani kiírásban is szerepelnek.) Mert arról ez a 10 (kis, ernyő)szervezet igazán nem tehet, hogy a szocializmus idején nem léteztek szociális ügyekkel foglalkozó egyesületek, alapítványok, így hát a közös célért nem is szövetkezhettek egymással. Persze mire ez a cikk megjelenik, az előbbiek már mind múlt időben értendőek, a pályázatok már be kellett adni, az eredményhirdetésre és a pénzre pedig várni kell. Csak azért íródott, hogy a kis ernyőszervezetekbe tagolódott alapítványok, egyesületek is tudják, mennyi pénz jut a civil szféra e területére.

 

 


 

E sorok írója még élénken emlékszik arra az időre, amikor az értelmi fogyatékos gyereket nevelő családok megpróbáltak érdekszövetséget létrehozni a három, akkor meglévő (MEOSZ, SINOSZ, MVGYSZ) mintájára. A hatalom, a kezdeti húzódozás után végre engedett: a SINOSZ, azaz a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének “leányvállalataként” jött létre – és csak később lett belőle önálló szervezet – az ÉFOÉSZ. Ez valamikor a nyolcvanas évek elején, közepén volt. Egy ilyen szövetség, egyesület megalakulása nem a polgárok szabad akaratán, egybehangzó óhaján múlott, hanem a hatalom kegyén. Az újkori demokrácia kellett ahhoz, hogy ilyen szervezetek létrejöhessenek. Mégis az elmúlt 14 év e kis szervezeteknek azt bizonyítja, hogy ők a nagyokkal nem egyenlőek, mert “kísért a múlt”. A nagy múltra pedig szükség van, ez az a jogfolytonosság, aminek alapján ők a Parlamenttől külön nevesítve kapják (pillanatnyilag) működésükre a pénzt.

 

Ferenczy Ágnes