Hogy mire képes egy közösség, ha van, aki éltesse, azt nem is olyan régen a Virányosi Közösségi Házban láttam. Kiállításra voltam hivatalos november 9-én. Az Aura Egyesület Asperger Kortárs Klubja tárta a nyilvánosság elé a sokrétű klubfoglalkozások egyik ágának, a művészetinek termését.
Vidám, összetartó kis csapatba csöppentem; többnyire egymást ismerő emberek, szülők, barátok, a klubban tevékenykedő segítők és önkéntesek közé. Ilyenkor sajnálom igazán, hogy az autista gyermek nevelésében megfáradt szülők, akik nem tartoznak e klub (vagy más hasonló) vonzáskörébe, nincsenek itt. Feltöltődésnek sem utolsó az ilyen alkalom (nekem már rég másutt kellett volna lennem, aztán az utolsók között mentem el, ami csak azért történhetett, mert jól éreztem magam.) A klub motorja változatlanul az alapító,Vadasné Tóth Mária, aki nagyon sok segítő embert tudott maga mellé állítani, akik a különböző foglalkozásokat vezetik. Nekem külön öröm volt, hogy Süveges Júlia, akit én mutattam be az Esőemberben, e cikk révén került kapcsolatba a szövetséggel és a klubbal, ahol többek között üvegfestésre tanítja a fiatalokat.
(Lásd: Esőember, 2006. – X. évfolyam, 1. szám: Együtt is távol )
Egyébként a kiállítás címe: Namasté, hindi szó, jelentése (szabad fordításban): a bennem lévő isten üdvözli a benned lévő istent. Érdemes kicsit boncolgatni a mondat értelmét.
– czy –