Kellemes meglepetés ér, amikor megérkezem a Lélektánc utolsó előadására: sor áll a Millenáris Teátrumának jegypénztára előtt. Még jó, hogy előre megvettem a jegyem, hátha nem jutnék be. Biztos, hogy minden jegy elkelt, mert míg várunk az előadás kezdetére, pótszékeket hoznak be.
Az, hogy ez a különleges előadás létrejöhetett, és országos turnéra indulhatott, kellett két elkötelezett ember (előadás), és kellett egy multicég támogatása (turné). A két elkötelezett ember Bóta Ildikó és Bozsik Yvette. Bóta Ildikó mozgás- és táncművészeti terápiás foglalkozásokat tart fogyatékos embereknek. Tánceánia néven együttest alapított, amikor a Bliss Alapítványnál dolgozott, ahol főként kerekes székes (mozgássérült és beszédképtelen) emberekkel ismertette meg a tánc örömét. Bozsik Yvette táncművész-koreográfus, a kortárs táncművészet kiemelkedő alakja, amit díjai, kitüntetései is bizonyítanak. 1993-ban alapította a Bozsik Yvette Társulatot. Előadásaikban nem a hagyományos balett elemeit használják, témaválasztásuk sokszor meghökkentő.
Bozsik Yvette és Bóta Ildikó találkozása eredményezte a Lélektáncot, amelynek Bozsik Yvette a koreográfusa, rendezője (társrendező a cannes-i nagydíjas rövidfilmes Iványi Marcell), zeneszerzője svájci: Jean-Philippe Heritier. Hogy miről szól a Lélektánc? Amit tánccal, mozgással elmond a közönségnek két súlyosan sérült kerekes székben ülő (Potoczky Gábor, Puskássy Márk) meg egy vak fiatalember (Barkó Tamás), és a Bozsik Yvette Társulat velük együtt táncoló tagjai, azt nehéz szavakkal visszaadni. A Lélektánc közepén van még egy csavar: tánc a táncban, a Gördülő Tánccsoport sugárzóan szép táncospárjának szólója (Sárai Rita, Vágola Imre). A többnyire szürkébe, feketébe, „utcaiba” öltözött táncosok között, megjelent a csillogás, az esélyi ruhás hölgy, a csokornyakkendős úr személyében. Még a spotlámpák rájuk hulló fénye is erősebb lett. Van min gondolkodni.
Bár egy táncos narrátor időnként eligazít minket, hogy most épp hol járunk a(z élet) „cirkuszban”, de amikor a táncosokat nézzük, elfelejtkezünk a szavakról. Minek? Hiszen együtt érzünk a kerekes székből lecsúszó fiatalemberrel, aki vágyakozva nyújtja kezét az őt ott- vagy elhagyó lány felé. Aztán azt látjuk, hogy a fiatal (csapodár?) lány, táncát hirtelen egy lábbal folytatja. Az élet cirkuszában minden megtörténhet: ma nekem, holnap neked. Épp ezért oly magától értetődő és szívszorító a befejezés: A vak fiatalember föllép egy asztalra, elindul rajta, s mire a semmibe érne, már ott egy újabb asztal, amit egy táncos tesz eléje. És ő csak lépdel az asztalokon, lépdel az asztalokon, és ahogy halad előre, mindig előtte terem az újabb asztal. Simának tűnik az út. Egyszer csak nincs több asztal, és ő áll az asztal szélén…
*
Az, hogy a Veszprémi Kortárs Táncfesztivál fődíját elnyert Lélektánc (2008) országos turnéra indulhatott a L’Oreal kozmetikai cégnek köszönhető. Az út állomásai: Szeged, Szombathely, Szolnok, Pécs, Debrecen, Sopron, Békéscsaba, Miskolc, végül Budapest volt. A L’Oréal június 4-én ünnepelte 100. születésnapját. A rendezvényt a jótékonykodás jellemezte – minden leányvállalat ezen a napon mutatta be jótékonysági programját. E nap jegyében a L’Oréal Magyarország a Lélektánc előadásait támogatta.
Ferenczy Ágnes