Ahogy mi szeretnénk élni

A Kézenfogva Alapítvány március 22-23-án, Európa a hely, ahol élünk címmel nemzeti konferenciát és fesztivált rendezett Budapesten, csatlakozva ahhoz a programhoz, amelyet a brüsszeli székhelyű EASPD nevű ernyőszervezet indított útnak 2001-ben. (A Kézenfogva e szervezet teljes jogú tagja.) A konferencián részt vett az EASPD vezetője Luk Zelderloo is. 

 

A fesztiválon értelmi fogyatékos fiatalok csoportjai mutatták be, hogy nekik mit jelent Európa. Este az osztrák No problem zenekar adott koncertet. A siker óriási volt, a főleg downos fiatalokból álló zenekar remek hangulatot teremtett. Másnap műhelymunka folyt, amelyen a fiatalok közösen megfogalmazott nyilatkozatot fogadtak el. Ezt a nyilatkozatot április 8-án, a Parlamentben, Schmidt Edit (Kalán néni Pihenőkertje Alapítvány – Csorvás) olvasta fel és adta át Szili Katalinnak, a Parlament elnökének. 

 

Ahogy mi szeretnénk élni Európában 

 

  • Szeretnénk, ha elfogadnának és szeretnének bennünket.
  • Szeretnénk, ha türelmesek lennének velünk.
  • Szeretnénk, ha egyenlőknek tekintenének minket másokkal.
  • Szeretnénk, ha senkit nem nevetnének vagy csúfolnának ki az emberek.
  • Hallgassanak meg minket!
  • Mondhassuk el a véleményünket!
  • Mi is dönthessünk önállóan az életünkről!
  • Lehessen nekűnk is családunk, s pénzűnk, hogy gondoskodjunk róluk!
  • Szeretnénk segítséget kapni az önálló élethez!
  • Élhessünk mi is külön a szüleinktől, lehessünk önállóak!
  • Legyen több lakóotthon!
  • Élhessünk a saját lakásunkban!
  • Kaphassunk segítséget a személyi segítőnktől, ha valamit nem tudunk!
  • Segíthessünk mi is másokon!
  • Mi is dolgozhassunk, és ezért kapjunk fizetést!
  • Legyen több védett munkahely!
  • Legyen több munkahely számunkra, ahol ép emberekkel együtt dolgozhatunk!
  • Legyen több fizetésünk, könnyebb megélhetésünk!
  • Legyen jobb életszínvonalunk!
  • Ne emelkedjenek az árak!
  • Szeretnénk, ha bennünket, fogyatékos embereket anyagilag jobban támogatnának.
  • Legyen lehetőségünk utazásra, mehessünk mi is külföldre! 
  • Mi is vásárolhassunk, eldönthessük, mit szeretnénk megvenni!
  • Legyen több szabadidőnk, s abban mi is járhassunk szórakozni!
  • Legyenek klubok, szórakozóhelyek számunkra!
  • Legyen a környezetünk akadálymentes!
  • Kapjunk segítséget ahhoz, hogy egészségesek lehessünk!
  • Legyen a környezetünk tiszta!
  • Ne legyenek az utcák és a buszok szemetesek!
  • Legyen kevesebb hajléktalan ember!
  • Legyen jobb a közbiztonság!
  • Ne legyen szegénység!
  • Ne legyen háború, béke legyen!
  • Figyeljenek oda egymásra az emberek!
  • Kapjanak a segítőink több fizetést, mert sokat dolgoznak!