A program folytatódik…

Az elmúlt tanév során a miskolci Felnőtt Autistákért Egyesület szervezésében, a Fogyatékos Gyerekekért Közalapítvány pályázati támogatásával, egy programsorozat zajlott. A programot azért indítottuk, hogy a szakemberek segítséget nyújtsanak a szülőknek és a gyerekeknek az autizmusból eredő kommunikációs, szociális, viselkedési problémák megoldásában, s ezáltal elősegítsék az autista gyerekek családban való megtartását, nevelését, valamint a közösségbe való beilleszkedést. 

 

A foglalkozásokat három csoportban Szűtsné Dienes Annamária, az Éltes Mátyás Általános Iskola Autista Tagiskolájának vezetoje, és Básti Edina, a miskolci Nevelési Tanácsadó munkatársa vezette. A foglakozások a tematikában meghatározottakon kívűl lehetoséget teremtettek arra is, hogy a szűlok megbeszéljék aktuális problémáikat, legyen szó akár a nevelési praktikákról, akár egy űgy intézése során felmerűlo buktatókról.

 

A program eredményességét 2003. áprilisában, a következő pályázat készítésekor mértük fel kérdőíves módszerrel. Ennek kapcsán a szülők a következőket fogalmazták meg: Nagyon örültek a lehetőségnek, hogy gyermekükkel együtt részt vehettek a foglalkozásokon, és tapasztalatokat szerezhettek a fejlesztésükkel kapcsolatban, s néhány módszert megtanultak. 
Igényként fogalmazták meg, hogy újabb szakembereket is vonjunk be a fejlesztésbe és változtassunk a megszokott helyszínen. Ugyanis a szülők szerint fejlesztőbb hatású lenne, ha idegen környezetben, a gyerekek által kevésbé ismert szakemberekkel is tudnának együtt dolgozni.

 

2003 májusában a közalapítvány által kiírt Szülősegítő szolgáltatások VIII. pályázatunkban már ennek alapján határoztuk meg a programot. Újabb pályázatunk sikeres volt, támogatást nyertünk a következő sorozat lebonyolítására! Ez óriási eredmény! Mert minden egyes alkalom újabb tapasztalatokat hoz, amelyeket aztán eredménnyel alkalmazhatunk a napi rutinokban, akár konfliktushelyzetek megoldásában. És persze gyermekeinken is nyomot hagynak az iskolai rutinokon túlmutató feladatok. Merthogy nemcsak apa-anya, és persze Marika tanár néni az, akivel tevékenykedni kell, hanem esetleg Peti, a csoporttárs anyukájával is (és ide bárkit behelyettesíthetünk), aki egyébként alapvetően ismeretlen.

 

Tehát a program folytatódik. A gyerkőcök újabb feladathelyzeteket élnek át, a szülők újabb praktikákat ismerhetnek meg, a hasznosítható tapasztalatok pedig rendre gyűlnek…

 

 


 

A kéthetente tartott foglalkozások szeptember 13-án kezdődtek, információért Tóth Csabához lehet fordulni: (06-46) 379-292, (06-30) 945-5561.

 

TóCsa