A legfontosabb könyvek egyike

Fontos könyvet jelentetett meg az Osiris Kiadó. Kálmán Zsófia-Könczei György könyvét: A Taigetosztól, az esélyegyenlőségig címmel. A cím már sok mindent elárul, de hogy mi mindenről esik szó, azt csak akkor tudnám érzékeltetni, ha idemásolnám a tartalomjegyzéket. Nem tehetem mert több oldalra rúg, de a főbb fejezetcímeket (amelyek aztán további részekre bomlanak, új és még újabb oldaláról bemutatva a szóban forgó kérdéskört) mégis csak leírom. 

1 . A TAIGETOSZTÓL… 
Kultúrtörténeti és antropológiai megközelitések

2. A rehabilitáció és a fogyatékosság Szociálpszichológiai és szociológiai összefűggések

3. A jog ereje és korlátai

4. A társadalmi és a gazdasági koordináció nemzetközi gyakorlata

5. A társadalmi és a gazdasági koordináció magyarországi gyakorlata

6. A fogyatékosság néhány biológiai vonatkozása

7. A család, a nők, a fiatalok és a szexualitás kérdései

8. AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGIG 

Esélyegyenlőség a gyakorlatban 

Mondanom sem, kell, hogy a tartalomjegyzék elolvasása után, a 4. fejezettel kezdtem. Tudniilik ma mindenki az Európai Unióra hivatkozva kéri a fogyatékosok, sérűltek életének jobbítást, iskolai, munkahelyi integrációját, a diszkrimináció megszűntetését. Most itt ált feketén-fehéren, mindenki elolvashatja, ha csatlakozunk, mihez csatlakozunk, mi az, amit elvárnak tőlűnk, és mi az, amit mi várhatunk el az Uniótól. Nem vigaszként írom, de az Unióban 1989-ben volt az áttörés: a Közösségi charta és a végrehajtására elfogadott akcióprogram hozta meg fogyatékossággal élő személyek védelme terén a szféra által régóta várt áttörést. Ekkor szenteltek először figyelmet egy közösségi dokumentumban a fogyatékossággal élő dolgozók mobilitására, közlekedésére, szakképzésére vonatkozó rendelkezések megalkotásának. Korábban ugyanis egyetlen alapszerződés vagy más dokumentum sem deklarálta jogaikat… (A Charta) Kijelölte a közösségi cselekvés kiemelt terűleteit: azokat a prioritást élvező szociális problémákat, amelyek megoldásával, illetve kezelésével a közösségi intézményeknek a jövőben foglalkozniuk kell. A szövegből az is nyilvánvalóvá vált, hogy a közösség minden tagállamától elvárja a minimális jogok garantálását, a fentiekben emlitett terűleteken. A legfontosabb változás az volt, hogy a fogyatékossággal élő személyek társadalmi és szakmai beilleszkedésének elősegítése, azaz az integráció kerűlt a közösségi politika középpontjába.” (220. old. – Ez persze nem jelenti azt, hogy állásfoglalások, közlemények vagy ajánlások formájában eddig is ne foglalkoztak volna a fogyatékos személyek oktatásával, foglalkoztatásával.) Izgalmas fejezet, érdemes elolvasni.

Persze nemcsak ezt a fejezetet, hanem az egészet. Gyógypedagógus hallgatóknak szociálpolitikával foglalkozóknak – legyenek akár szociális munkások, akár újságírók – szerintem kötelező, de másoknak is ajánlott. Hogy miért, azt Göncz Árpád nálam sokkal jobban megfogalmazta. Ezt írta a könyv ajánlásaképpen:

“A könyv, amit az Olvasó a kezében tart, s amibe talán már bele is lapozott, alighanem a legfontosabb írásművek egyike, ami hosszú évek óta Magyarországon megjelent. Szakkönyv a javából – de sokkal több is annál. Ugyanarról szól, amiről a világirodalom legnagyobb remekművei: az emberről… Hadd legyek elfogult: talán azért áll hozzám olyan közel ez a könyv – közelebb, mint akárhány irodalmi remekmű -, mert szakkönyv létére félreérthetetlenűl szól mindannyiunkhoz. Mert mint egy tűkörben ismerjűk fel benne önmagunkat. 

A kép, amit felismerűnk, korántsem hízelgő, de hiteles.

Egyvalamit sugall, de azt parancsoló erővel: rajtunk múlik, a jóakaratunkon, hogy az a kép megváltozzék. S hitelét veszítse.”