A kultúra támogatása

A Nemzeti Kultúrális Örökség Minisztériuma (NKÖM) már tavaly decemberben kiírta a társadalmi szervezetek számára pályázatait. Reményeink szerint idén már az első negyedév végén utalni tudják a támogatásokat. A művészeti területen tevékenykedő társadalmi szervezetek között az elmúlt évben összesen 155 millió forintot osztottak szét 110 szervezet között. Ebben az évben többet fognak: 169 millió forintot.

 

Bár a kultusztárca csak megfigyelőként vesz részt az Országos Fogyatékosügyi Tanács munkájában, de szeretnének jobban részt venni a fogyatékosügyi programban. A program szerint az NKÖM-nek is akadálymentesíteni kell a kultúrát szolgáló közintézményeket. Baj, hogy a médiatörvény módosítását ismételten nem támogatták az ellenzéki honatyák, emiatt nehéz kötelezni a tévéadókat, hogy feliratozzák vagy jeltolmács közreműködésével sugározzák műsoraikat. Ugyanezt a színház- vagy mozielőadásoknál is meg lehetne tenni, és a múzeumi kiállításokhoz is lehetne tárlatvezetést biztosítani siketeknek. (Az sem lenne rossz ha nyugati minta alapján kerekes széket is lehetne kérni a ruhatárnál az öregeknek, mozgássérülteknek – a szerk.) Az NKÖM tavaly 6 millió forintot adott a Magyar Televíziónak a feliratozáshoz, idén ezt a támogatást 7,5 millió forintra emelték. 

 

A fogyatékosügyi programban való aktívabb részvételről februárban tartottak egyeztetést, amelyre meghívták a négy fő fogyatékosügyi szervezet, illetve azok ernyőszervezeteinek képviselőjét is. A tárca ezen a megbeszélésen arra kérte a szervezeteket, hogy konkrét – a kultúrtárca által támogatható – programokat terjesszenek eléjük. 

(MTI)